Ezt a le nem közölt cikket, Kövi Gábor írta egy hazai horgászújságnak.
Gábornak köszönhetően, a Horgászó Séf látogatói mostantól olvashatják.
A képi illusztráció, Pupa „műve”.
Száva
Róla az újrakezdés jut eszembe. Meg a hosszú kényszerű kihagyás óta eltelt idő utáni rossz szájíz. Sajnos, az azóta látogatott vizek sem tudták azt a jó érzést visszahozni, amit a régi Revúca, Vág, Bela, akkoriban nyújtott nekünk. Mindazzal együtt, ami jó volt, és azzal is, ami nem.
Most hagyjuk a sirámokat, majd a Száván gyűjtött élmények kapcsán még lesz mód szembenézni a realitásokkal. Levonva persze a fiatal szív buzgalmát, ami sokszor rózsaszínre festi a szürkét is. Azonban nem csak negatív példák vannak, ezért, amíg vizek vannak, addig él a remény is.
Miután Gyuszi, a szponzorom, aki családunk jótevője, örökifjú bohém, felébresztette bennem a felfedezőt, és – nem elhanyagolható módon – 4 napos szávai kirándulásunkat anyagilag is lehetővé tette, felpakoltuk az öreg Fiorinót és reményteljesen nekivágtunk az 500 kilométeres útnak. Gyönyörű tájakon át a szlovéniai hegyek között estére értünk a táborhelyünkre, ahol csak annyi időnk maradt, hogy felverjük a sátrat, és bevermeljek az autóm hátsó részébe. Így mindkettőnk nyugodt és pihentető álmát garantálva. A kemping mellett muzsikált a Száva. Nem hagyhattam ki az alkonyat varázsát, és az új víz hívogató szavának engedve lesétáltam a gömbölyű köveken, egészen a vízig.– Jó kis felfrissülés lesz. – gondoltam, és fáradt lábammal megízleltem a kristálytiszta víz hűvösét. Akkor még nem hittem volna, hogy a hosszú, kimerítő túrák, és a csúszós köveken való botorkálás nem kínál olyan felejthetetlen élményt, mint éppen ez a táborlakóknak napközben fürdőhelyként szolgáló partszakasz. Július hónap, rekkenő hőség, ami a 4. nap végén, a hazaindulás előtt értette meg velem, vajon miért került elém olyan kevés és kicsinyke pér. De ne vágjunk a dolgok elébe!
A Száva rendkívül nagy és hosszú folyó, ezért több szakaszra osztják. Erre a kis időre nem kószálhattam, mindegyik szakaszt megismerendő, hanem módszeresen elkezdtem az elejétől. Végül el is jutottam a szakaszom végéig. A tó, ami nem igazán érdekelt, a horgászvíz felett volt, és a gyönyörű szurdok, vízesés, hatalmas kövek, fák láttán torkomban dobolt a szívem: Végre, annyi év után, egyedül és szabadon, egy ilyen csodás folyóban gázolva! Ha több életem volna, az egyiket biztosan legyezéssel tölteném, hasonló vizeken, amíg lehet; amíg van víz és van benne hal.
Az első tétova lépések után teljes erővel tört rám a felismerés: Hiszen, mintha tegnap lett volna, pedig több mint 25 év telt el azóta, hogy lábamat a sikamlós vízi pályán megvethettem.. Az első lendítés után már minden úgy ment, mint rég. - Ez is olyan, mint a biciklizés – vontam le a következtetést. Hamarosan a szokványos méretű szivárványosok jelentkeztek, de kissé lehangoló módon, egyre gyakrabban domik, akik miatt nem vállaltam volna ekkora fáradságot és költséget. Ugyanis, ami azóta mindenki számára keserves tény, a napijegy árak csillagászatiak. De ez a gyakorlat. Függetlenül a vízben található halak méretétől és velük való találkozásunk gyakoriságától, az árak szinte mindenhol az egekig érnek. Ez az „árcunami”, ami a leginkább visszariaszt ma már, mint nyugdíjast attól, hogy túl gyakran éljek efféle luxussal.\
Egyszer-egyszer azért üdítő változatosságként bejött egy-egy sebes is. Bár a szivárványos pisztrángot sokan jó jövedelmi forrásként telepítik mindenfelé, úgy látszik ebben is konzervatív vagyok, nem csak a korom miatt, mert a legnagyobb szivárványosnál is többre becsülök egy izmos kilós sebest. Azért be kell érni azzal, ami van, ezt rezignáltan kijelenthetem, mert, ami a legjobban aggaszt: olyan gyorsan züllik a természet, és annyira tarol az üzleti gondolkodás, hogy örülhetünk bármilyen közelítően természetes állapotnak. Azt is megértem, hogy a pénzek nem ömlenek, és ezzel az ivadékok sem. Sokszor a kiselejtezett szaporító állományt az orrunk előtt borítják a horgászvízbe, ami eléggé kiábrándító tud lenni.
Itt a Száván is nemrég lehetett efféle telepítés, mert sok hal még nem világosodott ki, de azért többé-kevésbé természetesen táplálkoztak. Ami kevésbé.., arról később.
Maradjunk még a folyó lebilincselő szépségénél, a változatos mederalakulatok, behajló fák-bokrok, alámosások, hatalmas gödrök csodálatánál, melyekhez foghatót talán csak az Unacon, vagy az őt folytató Unán láttam. Ami itt viszont már-már zavaró volt – pedig ez természetes az ott lakók számára, hogy az egyik 5-6 méteres résznél egy ugróhely is ki volt alakítva a fürdőzőknek. A helyiek joggal élvezhetik a folyó nyári örömeit. Ezzel is meg kell békélnünk, hiszen nem mi vagyunk az egyetlenek, akik saját szenvedélyünk tárgyát látjuk benne. Ez a sokféleség, azonban kissé megkeserítette a hirtelen rám szakadt természeti szépség felhőtlen élvezetének ízét. Azt viszont jó néven vettem, hogy a magasból alátekintve hatalmas szivárványosok és domi csapatok látványában gyönyörködhettem. Meg is akasztottam közülük néhányat, de nem időzhettem itt tovább, mert vártak a vad és alig járható kanyarok, meghitt hangulatú, összeboruló ágakkal, mellig érő vízzel a lassú „péres” vizek. Sajna, a pérek helyett minduntalan jó kövér domik kaptak a távolban sodródó nimfámra. Láttam pérekre emlékeztető csoportos rablásokat, „szedegetést” – ahogyan Monos Tibi szokta mondani, de hiába vártam meg a legígéretesebb kései órákat, sehogyan se jöttek, csak pár arasznyi néha-néha. Volt nem egészen 3 napom arra, hogy maradandó élményeket szerezzek.
Ki kellett tehát használnom az időt. Nem szeretek felületesen végigrohanni a vízen, mert tapasztalatból tudom, hogy így nem lehet semmit megtudni és átélni. Ha az eredményességet a halak számában mérjük, akkor is jobban tesszük, ha tüzetesen letapogatjuk az ismeretlen vizeket, mielőtt bármilyen véleményt kialakíthatnánk róla. Számomra egyébként a horgászat már teljesen leszűkült erre az egyetlen módra, a legyezésre, hiszen ezt is csak akkor lehet jól és élvezetesen űzni, ha elmélyülünk benne. Ez a szakasz, amiről véleményt mondhatok, eléggé látogatott volt, és már ez is elég volt ahhoz, hogy a mennyből a földre huppanjak. Nem csak én szurkáltam tehát a halakat, hanem jó pár horgász. Az egy csöppet sem zavart, hogy nem tartottam meg a halakat, mert ezt már sok éve máshol sem teszem. De a halak unott „felnézései” a csalik számtalan változatára eléggé lehangolóak voltak. Mindezzel együtt minden napra jutott néhány szép hal, még akkor is, ha éppen pár pillanatig volt a horgon.
Azt viszont általános tapasztalatként leszűrtem, hogy akárhány vízen jártam még, mindenhol másképpen kaptak, nem beszélve a legyekben való speciális ízlésükről. A klasszikus angol iskolák szerinti rovarkutatáshoz nem volt elég idő, de a későbbi Unac-beli élményemhez képest itt jóval kevesebb és egysíkúbb volt a fauna. Mindezzel együtt minden csodálatos volt, és egész idő alatt mámoros állapotban voltam. Csak az tartott vissza attól, hogy teljesen felszabadult lehessek, hogy Gyuszi barátom közel sem volt horgász, ezért egy kicsit furdalt, hogy én mekkora „élményfürdőt” veszek, miközben ő csak a környéket látogatta, és néha akvarelleket készített a parton. Eltekintve attól a járulékos élménytől, amiben részesülhetett, ahogy fiatalabb és kevésbé fiatal, de még „piacképes” fruskák és dámák, pár méterre tőlünk egy cseppet sem szégyenkezve adták át testüket a természet, víz és nap örömeinek.
Egészen az utolsó óráig roppant türelemmel viseltetett szenvedélyem iránt, bár nem igazán tudta megérteni, mi jó van abban, ha az ember csatakosra izzadja magát a mellig érő csizmában, a tűző napon és a fagyos vízben, és késő este égő, elgyötört arccal zuhan a hevenyészett fekhelyre. Arra is alig hagyva időt, hogy azt a „kolduskaját” elfogyassza, amit magával hozott..
A második napon már kissé higgadtabban indultam, a lehető legkorábbi órán, és kezdetleges tapasztalataimat üggyel-bajjal próbáltam eredményre váltani. Azt megállapítottam, hogy a szárazlegyezés, bármennyire is élvezetes, ritkán vezet eredményre. Ha azonban látott halra horgásztam, mindig engedtem a kísértésnek és feltettem valami „jóreményű” legyet. Végül a bokrok aljában hűsölő szivárványosokra a száraz fekete tegzes, vagy ehhez hasonló szárnyas fekete légy hozta a legtöbb eredményt. A víz tisztaságára nem volt panasz, bár egy hirtelen zápor néhány órára tejeskávévá tette. Ez az este némi pihenőt engedett számomra, bár a horgászat iránti éhségem csillapíthatatlan maradt.
Ez a nap azonban megint szolgált keserű élménnyel is. Egyre többször jelentek meg mellettem a hangoskodó kajakos csapatok, maguk előtt terelve a halakat. Idő kellett ahhoz, hogy újból figyelemre méltassák a legyeimet. A legkiábrándítóbb mégis az volt, mikor néhány „legyező”, seszínű szivacsdarabbal fogta a jó kövér szivárványosokat a mély vizekben. Értem én, hogy az embernek azt kell próbálnia, amilyen táplálékhoz a halak legjobban hozzászoknak, de számomra, ez már egy kicsit sok volt…
A harmadik nap némiképp fáradtan, a hosszú út, és a horgászat végének gondolatától elkedvetlenedve indult. Már elég jó ismertem a vizet, de reménykedtem valamilyen csodában, ami megkoronázza ezt a rövid kirándulást. Mivel a tábor melletti szakaszon állandó lubickolás ment nap közben, akkor semmi értelme nem volt a próbálkozásnak. Gondoltam egyet, és gyorsan összeraktam a 9 láb (274,32 centiméter), 6/7-es Hardy-t és a hajnali pára, meg az ébredező madarak kicsalogattak a pár méterre levő kiszélesedő kanyarhoz.
A lábamnál pár centis víz, a szemközti bokrok csábítóan hajlanak a víz fölé, és legalább méteres mélységek. Itt szoktam lemosni magamról a nap szennyét, de most valami egészen mást tettem: Azt vettem észre, hogy a túlpart árnyékában hatalmas halak a gyors vízben, a bokrok közötti szünetekben rendre ki-kifordulnak valamilyen rovar után. Szívem hevesen verni kezdett, és remegő ujjakkal kötöttem fel valami reménykeltőt, egy itthon favorizált ólomfejű pézsmadubbing nimfát. Az egyik dobásra felfigyelt egy gyönyörű hal, de elvétette. Igyekeztem úgy behajítani a legyet, hogy az előke laposan, az ágak alatt beesve épp a megfelelő helyre juttassa a rovarutánzatot.
Ez végre sikerült is. A hatás frenetikus volt: az egyik jól megtermett hal, a legnagyobb természetességgel nyalta be a legyet. Ezután rövid, de szenvedélyes harc következett. Ezen a gyors vízen nem kis ügyesség kellett hozzá, hogy végül a sekély vízbe tereljem ezt az egészséges, és a meder színét jól felvett szivárványost. Lehet, hogy a többiek közül akadt néhány sebes is, mert ezután lejjebb még egy kb 60 dekás példányt a sebesekből is megakasztottam a rohanó vízben, de ez az első „csak” egy bő másfél kilós szivárványos volt. Ilyen váratlan és izgalmas kaland ritkán akad, pedig alkalom volt rá bőven az évek során. Ehhez fogható csak a legendás Viszló patakban esett meg, de ott egy ekkora hal nem számított kuriózumnak. Ami a 2 kilót túlhaladta, azt azért már megjegyezte az ember. Egy ilyen látogatott víz esetében ritkaságszámba mennek az ilyen méretű halak. Nem beszélve arról az általános tapasztalatomról, hogy az efféle hegyi vizekben nem minden nap találkozhatunk kilósnál nagyobb példányokkal. Kivétel talán az Unac. Ha mód lesz rá, egyszer azt is elmesélem.
Sajna erről a szávai halról nem készült fotó, hiszen ki gondolta volna, hogy itt az „operett” szakaszon egyáltalán vannak halak. Utólag meggondolva, éppen azért voltak, mert senkinek nem jutott eszébe éppen itt horgászni rájuk. Ebből is kitűnik, hogy a halakat nem annyira a pancsikálók, mint inkább a szájukba horgot akasztgató emberek űzik el. A régi Revúcán is olyan helyeken fogtam a legszebb péreket, ahol nap közben a gyerekek hancúroztak a maguknak épített gátak mélyebb vízében. Kinek jutna eszébe itt horgászni? A helyi barátaim biztosan elkerülték ezeket a népi szórakozóhelyeket.
A nap még tartogatott számomra meglepetéseket, és éppen az utolsó órában. Ugye ismerik azt az érzést, mikor minden percet ki akarunk használni, és a többiek már tűkön ülnek, mert mindenki kész, és csak ránk várnak?
Ez erre remek példa volt. Délelőtt még próbálkoztam lefelé és 10 óra után elértem a Bisztrica folyócskát, napijegyem jogosultágának alsó határát. Csak itthon néztem meg a jegyet, és azt is kiderítettem, kissé csalódottan, hogy párszor a tilosban jártam. Ugyanis felsétáltam pár métert azok után a pérek és szajblingok után, melyek csapatosan húztak felfelé a vízben. Meg is akasztottam egyet-kettőt, de nem akartam gyötörni ezeket a csinos kis halacskákat, ezért kijöttem a nagy vízre. Az összefolyásnál mesebeli akváriumban gyönyörködhettem: félkilósnál nagyobb pérek forgolódtak a mélyben, az ágak között. Alig lehetett hozzájuk közelíteni, mert nagyon félénkek voltak. A rohanó, kiszélesedő Száva viszont megmutatta, hol rejtegeti az igazi pérfalkákat. A nagyobbacskák beálltak egy-egy nyugodtabb, köveket követő helyre, és ott nyúltak ki azzal az utánozhatatlan kecsességgel a kérészek után, ahogyan csak tőlük láthatjuk. Elővettem Norbert barátom őzszőr tegzes utánzatát, mely jól formázott más felszíni rovart is. Máskor ugyanúgy sikerem volt vele a péreknél. Most sem csalatkoztam. Az első dobásokra kijöttek, és egy szépet sikerült is megakasztanom. Azonban idegességemben kikaptam a szája széléből az apró szakáll nélküli horgot. Mikor már menni készültem, fájdalmas búcsút véve a végre megtalált pérektől, egy idegen országból jött kempingező előttem kezdett dobálni körforgó villantójával ugyanazokra a pérekre. Hozzáteszem, hogy itt tilos volt villantóval horgászni. Amikor meg is akasztott egy 25 centis pért, a halacska megszenvedve a durva szerszám roncsolását, kis híján kimúlt. Mikor a hal, a hasával felfelé, ernyedten hever a vízfenéken, semmi esélye az életben maradásra. A „sporthorgász” visszaengedte ugyan, de azzal már nem törődött, hogy mi lesz vele. Jó fél órába telt, mire valahogyan életre támasztottam ezt a szép kis halat. A végén már nagyon kellett sietnem, magam elé képzelve Gyuszi barátom bosszús arcát, és két kő közé állítva, remélve, hogy ennyi segítség elég lesz, búcsút vettem a Szávától és a későn megtalált péreitől.
Mi ebből a tanulság? Hát az, hogy a tóból leömlő víz júliusban túl meleg volt a péreknek, ezért, ha voltak is feljebb, nagyon finnyásan fogadták a felkínált legyeket. Ezért volt több domi, és szivárványos, mint sebes. A hideg Bisztrica eléggé lehűtötte a Szávát, hogy a pérek táplálékot és kellően hideg otthont találjanak a beömlésénél. Ezért, ha egyáltalán mennék még a Szávára, akkor csakis tavasszal, vagy ősszel, illetve az alsóbb, hideg folyókkal lehűtött szakaszokra megyek.
A hazafelé úton még volt pár kalandunk: felforrt hűtő az Osztrák hegyi utakon, mert a ventillátor szabotálta a hűtést, de Gyuszi leleményes közbenjárására végül hajlandó volt elindulni és a megbeszéltek szerint este ¾ 8-kor kitettem a háza ajtajánál.
Kövi Gábor
jó írás! gratula a szerzőnek :)
VálaszTörlésNa!
VálaszTörlésÉs a képek :-)?
jó az írás és a képek is ok, de miért is "letiltott", vagy csak simán nem hozták le?
VálaszTörlésNem tudom miért letiltott, de nekem tetszett! Jó volt olvasni!
VálaszTörlésTöbb tényezős a dolog, pénzügyi vonatkozásokkal.
VálaszTörlésA letiltott idéző jelben van.
Lehet pont a szerző tiltotta le :-)?
Lehet csak reklám fogás a részemről :-o ?
Azért valami van mögötte...
hatásvadásznak sem utolsó, de gondolom, nem csak ez van mögötte
VálaszTörlésSzegény Gábor!
VálaszTörlésŐ (sem) tud megbarátkozni vele, hogy az elmúlt idők Természettel egybeolvadó, nem a technikai részre súlyt fektető horgásza/embere kiveszőben van. Most éppen a "nagyonsikeresakaroklenniazéletmindenterületén" idegesítő alakjai a népszerűek. És jobb, ha megbarátkozik ezzel a helyzettel...
Éppen egy órája írtam meg Atyafinak ezt a sorozatot:
http://www.youtube.com/watch?v=98gmHgPI828
Egy igazi horgászfilm sorozat.
Nekem nem elég extrém. :-O
VálaszTörlésKövi meg túl pesszimista. :-)
A természetet az ember sem leigázni, sem elpusztítani nem tudja. Még ha szándékosan akarná, akkor sem. Az élet mindig újra fog sarjadni, de lehet hogy egyszer nélkülünk. Na az lesz majd az igazán szép!
Van itt egy fontos kérdés, amit Levente feszegetett és amit kiegészítenék. Igaz, hogy régen nem volt ennyi technikai majom, de akkoriban a halat is elvitte szinte mindenki. Mára már a fiatalabb korosztály nem lepődik meg azon ha elengedünk egy halat, de az is igaz, hogy manapság már kevesen kezdenek el horgászni és nagyon kevés azon fiatalok száma, akik keresik a magányt és a természetet. De ez nem biztos, hogy rossz nekünk. Talán még több lesz a magány odakinn és kevesebb lesz a taplók száma a zátonyokon. Én, aki híresen gyűlölöm a kommunizmust, mára már azon az állásponton vagyok, hogy az elmúlt húsz évhez képest még az is jobb volt. A mai világ egy csőd minden téren. Egyébként a technikai majomkodás(valahol én is ebben vagyok) és a természet szeretete nem zárja ki egymást. És még valami utoljára... Balfasz lélek hiper orsóval és szuper bottal sem fog halat. Ez is jó hír. Szóval van minek örülni! :-O
Jó kis kaland, ez a legyezős peca, és micsoda gyönyörű a táj, ahol mindezt űzik!
VálaszTörlésAtya!
VálaszTörlésNekem eléggé extrém Kövi Gabi(vagy pont viccnek írtad).
Meg tudod mi volt az extrém, amikor múlt héten a nádbottal pecáztam csak pár órát. Majd le szakadt a karom, alig vártam, hogy átváltsak a modernbotságra...
Ma a hagyományok képviselői is extrémek (az érem harmadik oldala).
A másik. Szerintem is jóval erősebb nálunk a természet.
"Az Élet él, és élni akar"...csak Ti (Kövi, Atya, Levente és a többiek) őrzők vigyázzatok a strázsán!
Felhúztam magam!
Be akartam linkelni a verset, de normális verzióban persze nem találtam.
Zenét raknak alá vagy ha kell, ha nem összekapcsolják politikával, holokószttal , meg ki tudja még mivel...szegény Ady.
Ha valaki megtalálja a verset /Ady: Intés az őrzőkhöz/ sallangmentesen, szóljon.
/J! Te jó vagy ebben ;-)/
"Ma a hagyományok képviselői is extrémek (az érem harmadik oldala)."
VálaszTörlésValami hasonlót akartam én is írni. Egészen egyszerűen fejlődik az emberi világ. Ez ugyanolyan természetes dolog, mint az evolúció. Ma már az az extrém, aki nádbottal horgászik, kézben köti a legyeit, satöbbi. Extrémnek nevezik (talán a háta mögött le is hülyézik), pedig csupán valamit másképp csinál. Ahogy a másik véglet is, a veszélyt és kalandot mondjuk Grönlandon kereső legyesek.
Szerintem ezzel sincs baj. Ki fog menni a divatból ez is, ahogy pl. a világ legnagyobb gyökérsége, az "extreme ironing" vagyis extrém vasalás is, nem kell attól félni, hogy ilyen horgászoké a jövő. Ráadásul van egy határa, amit ha túllépsz, már nem extrém vagy különcség, hanem simán agyatlankodás.
Bocs, a cikk témájától nagyon elkanyarodtam.
Nem értem ezt a rugózást ezen a Grönland/Extrém témán. Ha jól tudom Norvégia legjobb lazacos folyói (pld. az Alta) már több száz éve az általatok annyira követni vágyott angol arisztokrácia kezében voltak/vannak. Száz évvel ezelőtt elutazni Norvégiába lazacozni legalább olyan extrém dolog volt, mint most elmenni Grönlandra három hétig szívni egy alsógatyában pár halért. A ma technikai majmai a holnap klasszikusai, de mik azok, akik az elmúlt idő után sóvárognak, amiben 99,9% valószínűséggel havi 28-29 nap munkával örültek volna, ha van kajájuk és ruhájuk. Horgászatra pedig álmukban sem gondolhattak volna...
VálaszTörlésnemirsajani,
Ákos
Az extrém vicc volt. Leventével szoktunk jókat röhögni ezen a jelzőn. Manapság cool valami extrémet űzni.
VálaszTörlésTényleg, észrevettétek már, hogy az ország 80%-a extrémen hülye lett? :-O
Pupa hozzászólásától természetesen elhatárolódom.
Pupa, köszönöm a megelőlegezett bizalmat :) Kicsit nehezen töltődik be... no muzsika, no pol, no holo.
VálaszTörléshttp://www.adymk.hu/newsite/index.php?option=com_content&task=view&id=503&Itemid=120
J.
Köszönöm J!
VálaszTörléshttp://www.youtube.com/watch?v=xXx2rb0KlU4
Nem ismerem a legyes világot... mi volt ez a hosszú, kényszerű kihagyás Kövi Gábornál?
VálaszTörlésŐ egy igazi meg nemérthető művészember.
VálaszTörlésAz az eset amikor már túl sok az inteligencia ehhez az anyagi világhoz...
Magába is fordult rendesen , újabb kommunikációja a világgal a filozófia.
Ha a horgász-publikációs kihagyásra gondolsz, az még szerintem most is tart. Néha a hompázsitjára ír egy legyes szösszenetet.
Egyébként a média eme szegmensében nagyon cudar világ van. Már semmiért nem fizetnek, a különbség az ígérgetésekben van. Az a korrekt aki nem hiteget és megmondja, hogy megjelentet, de nem fizet, max. egy pecára állja az útiköltséget...
No, az is valami. :)
VálaszTörlésAmikor írtam Zákonyi lapjába, fel se merült, hogy fizessen, igaz, nem is számítottam rá. Sőt, segítettem ezt-azt ezen kívül is.
Egyes legyes szerzők egyes írásai nekem már nem emészthetők, bár a pergetők között is vannak ilyen elborult fazonok. Bár sokkal jobban bírom, ha valaki már alig lát ki az önsajnálatból és a világfájdalomból és a szürreáliából, mint a modern "én-vagyok-a-sikerember" típusú, súlyos önf*szveréseket helyettesítő irományokat, amiknek ráadásul a valóságalapja is gyakran - khmmm - véleményes...
http://www.youtube.com/watch?v=WotgE73BBb8
VálaszTörlés12 és fél percig egy dobás sincs ...ejnye
13 30-nál megint szárazon...
PV tv elkötelezett vagyok,Réka ráadásul tehetséges szerkesztő...ezért nem értem
A Száva lett ilyen gyenge?
Ré. "Ha jól tudom Norvégia legjobb lazacos folyói (pld. az Alta) már több száz éve az általatok annyira követni vágyott angol arisztokrácia kezében voltak/vannak. "
VálaszTörlésA horgászat jogát az Altán a helyi horgász szövetség "birtokolja". Februárban kisorsolják a világ minden tájáról jelentkező horgászok közül a szerencséseket. A tarifa 200 NOK (kb. 20 Eu), az esély pedig kb. 1:200-hoz. Az útiköltségen-szálláson kívül számolni kell a norvég csónakos-idegenvezető napidíjával. (Hacsak nem a lenti szakaszokon, pl. Reipas, kapsz helyet.) Szerencsés esetben 2500-3000 Eu költséggel kell számolni.
Hobbiszakács: Lehet, hogy a Gaula vagy másik víz bizonyos szakaszai ilyenek (private beat), nem vágom annyira a témát, a sztori maradt meg inkább. Azt hiszem Lefty önéletrajzi könyvében olvastam, amit egyébként mindenkinek ajánlok.
VálaszTörlésMiután a f@szfej megszólított a blogján, ha itt esetleg elolvassa, akkor jelezném neki, hogy a megtisztelő "technikai majom" címet ő nem viselheti. Ez azokra vonatkozik, aki olvassák a nemzetközi sajtót, ismerik a legújabb trendeket, valódi fejlesztéseket, a legmodernebb felszereléseket és azok megfelelő használatát, ezáltal baromi nagy és rengeteg halat fognak géb, álomharcsa és kockatavi pisztráng helyett. Ja, és jellemzően nincs a dobozukban 20-30 évnél régebben kitalált légy. Többszáz éves pedig talán egy sem.
Bár én nem írok neki egy sort sem, de valamelyik don Quijote felhívhatná a kocsog figyelmét arra, hogy például a pisztrángozáshoz általában használt legyek egy-két kivételtől eltekintve javarészt az utóbbi húsz évben születtek (CDC használata, parachute, nimfák, stb.) Streamerekről, tengeri legyekről ne is beszéljünk.
Ré!
VálaszTörlésSzerintem jobban járunk ha semmire sem hívjuk fel a figyelmét :-D
Jól tudod, a Gaula legjobb partszakaszait a Norvég Legyezők Klubja bérli a környék gazdáitól.
VálaszTörléshttp://hobbiszakacs.blog.hu/2008/06/23/a_legyezok_ura
http://www.kadarta.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=59:halgazdalkodas-a-sed-patakban&catid=23:cimlap&Itemid=22
VálaszTörlésMinden tiszteletem Kövi Gáboré,sajnos nagyon vékony az a réteg aki befogadja a gondolatait.Nem azt mondom,hogy mindenben értsünk egyet vele,de a természet szeretete és tisztelete minden ember számára egy alap kéne legyen.Sajnos a rombolás,lopás nyomai mára mindenütt jelen vannak!Semmi sem szent,a napokban vonatoztam a Budapest-Veszprém vonalon,lesújtó a kép!Üdv:Krisztián
VálaszTörlés