Nem A Dalról (közpénzen fizetett kulturális szemetelés, züllesztés és
manipuláció) fogok írni és a divatos zenés-hányinger keltő produkciókról.
Sokkal jobb, felemelő, esemény kapcsán próbálok néhány sort vetni. Tegnap ünnep
volt! Rock történeti nap.
Nem kell szeretni a rock zenét, nem kell azonosulni a rockból eredő
életérzéssel (igazság és szabadság), de aki nem tudja elismerni azt a
teljesítményt, értéket, előadói bravúrt, -akinek a kisgrófrisbetyárosexsztármenhettenesDJésnagyotmondoésmégissemmitákosos
és sorolhatnám sajnos hosszan…-azoknak hiába villantok néhány ébresztő
gondolatot.
Negatívan kezdem, egy nagyon is reményt-megtartó eseménnyel
kapcsolatban, de muszáj, mert bűzös mocsárrá vált a tömeg kultúra. Tévés-rádiós
szemétdombon(ról) élünk. A rádiók, televíziók döntő többsége mérgezi a zenei
ízlést, pop-rap-mulatós-álszimfóniás gólemeikkel pusztítják el az emberiség
egyik legnagyobb ajándékát; a ZENÉT. Az emberiség ellenes folyamat két célt
szolgál: pénz és hatolom szerzést, miközben az eszköz maga a másodlagos cél is:
tudatmódosítás- vagy inkább agyleépítés, a gondolkodás megszüntetése….
Mindezt azért tartom fontosnak tisztázni, hogy egy bomlásnak indult
agyú, de még menthető lény is helyén tudja értékelni azt a csodát, amit tegnap
nyújtott a Lord.
Első Lord koncertemen a debreceni Tócóskerti általános suliban voltam,
ahol a veszedelmes bőrdzsekis rockerektől serényen védték az ifjúgárdisták és
munkásőrök a szocialista értékeket. 100-200 kölyökre jutott belőlük bőven, de párnak
azért rendesen bevertük a pofáját, az egyik munkásőrnek sikerült elszednem a
sapkáját és jól megtaposni… pedig a
Lord nem volt soha uszító, csak szabadságszerető. Egy szombathelyi banda, akik
megmaradtak vidékinek és a tízen-létszámú közönségnek is leadták a koncertet az
ország másik végében a rock-gyilkos90-es években. Aztán gombamód szaporodtak a
motoros találkozók és az olyan kocsmák ahol sörök mellett meglapulva, de
hangosan túl élte a rock zene a kábítószeres „zenei” szenny-cunamit. Ez az
áradat világméretű volt, aminek a tetején, hermafrodita popsztárok,
milliárdokat kaszáló nemzetközi dalfesztiválok, karmestereket föld alá utasító
DJ-ék és itt-ott alpári dáridózók szörföztek. Neves metál bandák véreztek el
vagy menekültek elefántcsont tornyaikba, de a Lord kitartott, megmaradt és
folytatták a zenélést.
Soha nem került fel olyan csúcsokra, mint például a szintén vidéki
Tankcsapda aki képes volt populáris fost önteni azok nyakába akik annak idején,
bőszen másolták a demo kazettáit, akik őrizték a remény lángját. Most már
látom, hogy a bárkát nem a Tankcspda, hanem többek közt a Lord, a Karthágó és a
Hobo építette.
A zord években is folyamatosan koncertezek, kis helyeken, kis közönség
előtt, örültünk mikor pár százan összejöttünk a Lovardában… és tegnap ott
álltam (lelógtam) a Papp László Aréna küzdőterén és több ezren énekeltük végig
a két és fél órát.
ZENE volt! Felszabadult lélekkel ünnepeltünk, élveztük a hangos zenét,
kiváló hangzás, pontos ütem, tiszta ének, virtuóz hangszeres játék, felkészült zenészek,
lelkes előadás mód profin, de nem rutinszerűen /a színpad lehetett volna
magasabban/. Hol vannak ehhez, mérhető ehhez bármilyen nagy költségvetésű
playback produktum? A csoda ott zajlott előttünk. Hangszerek, amiket ott és
akkor, megismételhetetlenül szólaltatja meg a ZENÉSZ, nem puszta előadó, hanem
azok a zenészek akik szerezték azokat a dallamokat azokat a zeneszámokat /saját
szerzemények előadása/. Nem betöltött track-ek. Mi ez, ha nem csoda? Hiába
veszed fel, hiába rögzíted, digitalizálod… az már nem az, ami abban a
pillanatban. Ezt az élményt, csodát nem tudja nyújtani egy mulatós vagy DJ-s
show sem, mert az nem zene. Jobb esetben Ccsak kellék illuminált bulihoz.
Valószínű, hogy a mellőzött, de kitartó Lord zenekar élete (45) legnagyobb
koncertjét adta megváltás nélkül!
Önzetlenül, csak neked szólt, köszönjünk!
Erős Atti, Pohl Misi, Gidó, Gyurik, Apró, Beke! Azt mondtátok, hogy
mindent nekünk rockereknek köszönhettek. Érték vagytok! ITTHON VAGYtok OTTHON! Mi köszönhetünk nektek, szerintem már egy lélekért is érdemes!
A Vándorral ért véget és könnyekkel a koncert. Amikor életem
legmélyebb poklában voltam, mikor élőhalottként léteztem, zene nélkül, rock
nélkül nem bírtam volna ki. Egyik lebegő hajnali álomutazásomban szólalt meg a
Vándor az érzékelés leírhatatlan szféráján tisztán hallottam.
Az idő eljött, ő szabad lett, útra kelhet a végtelenbe,
Ezt álmodta, erre ébredt, évek óta csak ezt remélte!
Ezt álmodta, erre ébredt, évek óta csak ezt remélte!
és könnyes szemmel hihetetlen megtisztult lélekkel, könnyen ébredtem
és tudtam, hogy minden rendben lesz!
Így élek:
Nem kell a csillogás, nem kell a ragyogás,
Nem kell a vakító pénz!
Nem kell sok hamis vágy, nem kell a céltalan cél!
Nem kell a vakító pénz!
Nem kell sok hamis vágy, nem kell a céltalan cél!
És még valami. Ahogy a Lordok vénülnek, úgy acélosodnak. Kőkemények
voltak (koncerten mindig) és az új számaik nagyon zúzósak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése