SZÓLJON!

Nem A Dalról (közpénzen fizetett kulturális szemetelés, züllesztés és manipuláció) fogok írni és a divatos zenés-hányinger keltő produkciókról. Sokkal jobb, felemelő, esemény kapcsán próbálok néhány sort vetni. Tegnap ünnep volt! Rock történeti nap.

Nem kell szeretni a rock zenét, nem kell azonosulni a rockból eredő életérzéssel (igazság és szabadság), de aki nem tudja elismerni azt a teljesítményt, értéket, előadói bravúrt, -akinek a kisgrófrisbetyárosexsztármenhettenesDJésnagyotmondoésmégissemmitákosos és sorolhatnám sajnos hosszan…-azoknak hiába villantok néhány ébresztő gondolatot.

Negatívan kezdem, egy nagyon is reményt-megtartó eseménnyel kapcsolatban, de muszáj, mert bűzös mocsárrá vált a tömeg kultúra. Tévés-rádiós szemétdombon(ról) élünk. A rádiók, televíziók döntő többsége mérgezi a zenei ízlést, pop-rap-mulatós-álszimfóniás gólemeikkel pusztítják el az emberiség egyik legnagyobb ajándékát; a ZENÉT. Az emberiség ellenes folyamat két célt szolgál: pénz és hatolom szerzést, miközben az eszköz maga a másodlagos cél is: tudatmódosítás- vagy inkább agyleépítés, a gondolkodás megszüntetése….

Mindezt azért tartom fontosnak tisztázni, hogy egy bomlásnak indult agyú, de még menthető lény is helyén tudja értékelni azt a csodát, amit tegnap nyújtott a Lord.

Első Lord koncertemen a debreceni Tócóskerti általános suliban voltam, ahol a veszedelmes bőrdzsekis rockerektől serényen védték az ifjúgárdisták és munkásőrök a szocialista értékeket. 100-200 kölyökre jutott belőlük bőven, de párnak azért rendesen bevertük a pofáját, az egyik munkásőrnek sikerült elszednem a sapkáját és jól megtaposni…   pedig a Lord nem volt soha uszító, csak szabadságszerető. Egy szombathelyi banda, akik megmaradtak vidékinek és a tízen-létszámú közönségnek is leadták a koncertet az ország másik végében a rock-gyilkos90-es években. Aztán gombamód szaporodtak a motoros találkozók és az olyan kocsmák ahol sörök mellett meglapulva, de hangosan túl élte a rock zene a kábítószeres „zenei” szenny-cunamit. Ez az áradat világméretű volt, aminek a tetején, hermafrodita popsztárok, milliárdokat kaszáló nemzetközi dalfesztiválok, karmestereket föld alá utasító DJ-ék és itt-ott alpári dáridózók szörföztek. Neves metál bandák véreztek el vagy menekültek elefántcsont tornyaikba, de a Lord kitartott, megmaradt és folytatták a zenélést.

Soha nem került fel olyan csúcsokra, mint például a szintén vidéki Tankcsapda aki képes volt populáris fost önteni azok nyakába akik annak idején, bőszen másolták a demo kazettáit, akik őrizték a remény lángját. Most már látom, hogy a bárkát nem a Tankcspda, hanem többek közt a Lord, a Karthágó és a Hobo építette.

A zord években is folyamatosan koncertezek, kis helyeken, kis közönség előtt, örültünk mikor pár százan összejöttünk a Lovardában… és tegnap ott álltam (lelógtam) a Papp László Aréna küzdőterén és több ezren énekeltük végig a két és fél órát.

ZENE volt! Felszabadult lélekkel ünnepeltünk, élveztük a hangos zenét, kiváló hangzás, pontos ütem, tiszta ének, virtuóz hangszeres játék, felkészült zenészek, lelkes előadás mód profin, de nem rutinszerűen /a színpad lehetett volna magasabban/. Hol vannak ehhez, mérhető ehhez bármilyen nagy költségvetésű playback produktum? A csoda ott zajlott előttünk. Hangszerek, amiket ott és akkor, megismételhetetlenül szólaltatja meg a ZENÉSZ, nem puszta előadó, hanem azok a zenészek akik szerezték azokat a dallamokat azokat a zeneszámokat /saját szerzemények előadása/. Nem betöltött track-ek. Mi ez, ha nem csoda? Hiába veszed fel, hiába rögzíted, digitalizálod… az már nem az, ami abban a pillanatban. Ezt az élményt, csodát nem tudja nyújtani egy mulatós vagy DJ-s show sem, mert az nem zene. Jobb esetben Ccsak kellék illuminált bulihoz.

Valószínű, hogy a mellőzött, de kitartó Lord zenekar élete (45) legnagyobb koncertjét adta megváltás nélkül! Önzetlenül, csak neked szólt, köszönjünk!

Erős Atti, Pohl Misi, Gidó, Gyurik, Apró, Beke! Azt mondtátok, hogy mindent nekünk rockereknek köszönhettek. Érték vagytok! ITTHON VAGYtok OTTHON! Mi köszönhetünk nektek, szerintem már egy lélekért is érdemes!

A Vándorral ért véget és könnyekkel a koncert. Amikor életem legmélyebb poklában voltam, mikor élőhalottként léteztem, zene nélkül, rock nélkül nem bírtam volna ki. Egyik lebegő hajnali álomutazásomban szólalt meg a Vándor az érzékelés leírhatatlan szféráján tisztán hallottam.

Az idő eljött, ő szabad lett, útra kelhet a végtelenbe,
Ezt álmodta, erre ébredt, évek óta csak ezt remélte!

és könnyes szemmel hihetetlen megtisztult lélekkel, könnyen ébredtem és tudtam, hogy minden rendben lesz!

Így élek:

Nem kell a csillogás, nem kell a ragyogás,
Nem kell a vakító pénz!
Nem kell sok hamis vágy, nem kell a céltalan cél!

És még valami. Ahogy a Lordok vénülnek, úgy acélosodnak. Kőkemények voltak (koncerten mindig) és az új számaik nagyon zúzósak.