2012. február 6., hétfő

RÁKVAJAS SÜTŐTÖKÖS RIZOTTÓ, GARNÉLÁVAL



Régen készítettem ezt az ételt, már el is felejtettem, de a képek alapján összekapom magam és megpróbálom közre bocsátani a receptet.

A garnélák tisztítása után hátra maradt fejeket és páncélokat fokhagymás olíva olajon és vajon sütöm, mielőtt megégne kevés alap lével felengedem és párolom. Mikor kellően megfőttek a fejek, fakanállal szétnyomkodom, sózom, borsozom, kevés fehérborral ízesítem. Borókabogyóval és babérlevéllel is turbózhatjuk, Szicíliában római kömény is kerül bele. Teljesen szétfőzzük, ha kívánja, adhatunk hozzá még vajat.
Leszűröm, a „sloppot” Bandzsi kutya kapja, míg a sűrű piros lé a hűvösön derül. Az edény tetején külön válik a finom rákvaj.


Hagyományos, sajt nélküli 17 perces rizottót úgy készítek, hogy apróra vágott vöröshagymát vékony vajon párolok, ráöntöm a rizset (lehetőleg, kerek szemű arbórió fajtát). Mikor fehéredik a rizs, sózom és száraz fehérborral vékonyan felengedem, épp csak ellepje. Kavargatom, rázogatom és alap lével folyamatosan pótlom az elpárolgott folyadékot. Félúton sütőtököt reszelek bele, ami a végére „eltűnik”. Cirka 17 perc múlva kész, nehogy túlfőzzük a rizset, nem baj, ha ress és kissé folyós (all onda) állagú.
A sütőtököt közben lehéjazom, és apró kockákra vágom, mikróban puhára főzöm és a kész rizottóhoz keverem, a rákvajjal együtt.


A tisztított garnéla farkakat grillezem, párat egészben a díszítéshez, és a zsályás-petrezselyem levéllel hintett rizottóra helyezem.
Nem hiszem, hogy kellene hozzá citrom, finom fehérbor annál inkább…


-

Nincsenek megjegyzések: