2015. november 11., szerda

A TELEVÍZIÓZÁS VÉGE


Érezhető, már évek óta, hogy a TV-k nézettsége nem olyan mint mondjuk a 90-es években. Ahogy gyakorlatilag megszűnt a napi újságolvasás úgy ér véget a klasszikus televíziózás korszaka is. Ahogyan túléli vagy legalább is küzd az életben maradásért néhány magazin úgy vergődnek bizonyos specifikált csatornák. A közszolgálati, de meg merem kockáztatni, hogy a kereskedelmi csatornáknak is meg vannak számlálva a napjai. Egy youtube-os szenzációval kapcsolatos szakértői beszélgetésben is hallottam (a rádióban) megerősítve azt az adatot, miszerint a 20-25 év alattiak NEM NÉZNEK TV-t. 

Hiába próbálkoznak, a "konzervatív" médiamamutok, eljött rájuk a jégkorszak: végük. A jövő még hamarabb elérkezett, mint azt gondoltuk, már most internetalapú az információ és a tartalom, amilyen gyorsan száguldanak a föld egyik pontjáról a másikra a megosztott bite-ek, annyira hamar formálódik tovább egy olyan érába a kommunikáció(?) amit bevallom  én sem tudok követni, viszont a 7 éves gyermekem (még olvasni nem tud de) már otthonosan mozog benne.
Rém egyszerűen tolják fel saját készítésű filmjeiket  videóikat a még vagy már helyesen beszélni sem tudó gyerkőcök. 

Bemész az áruházláncba 15 000(!) -ért veszel egy kamerás drónt és "légifelvételeket"  készítesz a csúcsminőségű telefonos videód mellé, egy online programon megvágod és ha jól gyúrtad össze egy hónap múlva már csengetnek a nézettségért...
Persze ennyire nem egyszerű és ez fullban inkább az USA-ra igaz, de hát a televíziózás is amerikai módi volt, no meg a kelet európai "feltöltős-megosztós"piac egyelőre meg se közelíti a nyugatit vagy távol-keletit. 

De tény, hogy szarban vannak már itt is a tv csatornák és változtatniuk kell. Általában rosszul reagálnak. A költséget azaz a minőséget szorítják le, bagatell, kicsinyes reklámpolitikával, lehúzó szponzorációval próbálkoznak utána pedig csodálkoznak a gyakorlatilag reklám bevétel mentes hónapokon és csak a kábelszolgáltatókkal való "együttműködés"-ből származó csepegőből faragják le a további aprót...
Közben meg az "igazi" szponzorok a megosztókra fellökött pár perces(!) videókba fektetnek, a tévékben meg azokon a filmeseken ütnek akikben még van kurázsi, akik húgyért-szarért dolgoznak annak reményében, hogy talán néha nyílik esély valami alkotó munkára.


Filmes vagy tévés? Nem ugyan az...
Talán néhány, FILMeket sugárzó csatorna megmarad. Hiszem, hogy a film megmarad, fennmarad és lesz értéke nézettsége amikor a tv csatornákat már csak remegőkezű bácsikák váltogatják a távkapcsolóval. 

Nincsenek megjegyzések: