NAGY FEJESEK, CÉLKERESZTBEN

Az írás korábban az Eurohorgász Magazinban jelent meg

Walton mester „A tökéletes horgász” művében sok oldalt szentel a közvélemény szerint „legrosszabb” halnak tartott fejes domolykónak. A könyvből kiderül, hogy ez a minősítés a húsának szól, ugyanakkor horogra terelése majdnem az összes horgászati módszerre lehetőséget ad.
A domolykó egész évben és szinte minden természetes csalival fogható. Tavasszal: gyümölccsel, friss hajtásokkal és csontival. Nyáron és ősszel főleg ízeltlábúakkal, amik egyaránt vízi és szárazföldi bogarak és rovarok. Télen horogra tűzött kishallal, májjal és sajttal.  Ezeken kívül még a mű csalik sokasága is bevethető: körforgók, támolygók, wobblerek és műlegyek. Legyezőhorgászok óriási szerencséje, hogy a domi műléggyel igen jól fogható, ráadásul a pici lárvautánzatoktól a nagytestű bogárutánzatokig minden legyet szívesen vesz.

 „A magyar pisztráng”

Eleinte csak pisztrángra legyeztem kis patakokban ezért a domi mint járulékos fogás szerepelt a műlegyemen. Később tavakban és egészen nagy folyókban is találkoztam vele, majd egyre többször vált a horgászat céljává a domolykó. Rengetegen legyeznek az Ipolyon, a Körösökön, Sajón, Garamon, a Sió-csatornán, Hernádon, Zagyván, Felső-Tiszán, Galgán, bakonyi, mecseki, cserháti és a Dunántúli Dombság patakjaiban. Ezért nem csak évszakonként, de víztípusonként is változatos legyezőmódszerek alakultak ki. A „magyar pisztráng” műlegyes horgászatáról most már egy külön könyvet lehetne írni.

Ákimákit kifársztotta a fejes

Bevallom tizenöt évnyi műlegyező horgászat után se vált kedvencemmé a szóban forgó pontyféle, de ki nem hagynám azt az időszakot, amikor a körösök vidékén és a Felső-Tiszán megindulnak a kapitális egyedek. Tavi domolykózásra pedig bármikor kapható vagyok.

A Jósva patakon

Kapitális egyedekkel, áprilistól júniusig van a legnagyobb esélyünk találkozni. Már jóval rügyfakadás után járunk, és ha szerencsénk van a tavaszi ár is lehúzódott a vizekről. Ebben az időszakban indulnak a nyári rezidenciájukra. Két-három kilós jószágok különválnak az egyébként átlag húszon centis 50-60 halat számláló bandáktól. A Berettyó és mellékvizein az „apraja” ilyenkor valami barkát eszik, legalábbis növényi étrendet tart, míg a szóban forgó nagyok húson élnek.

Egyik napról a másikra vehemens rablásoktól hangos a felszín. Sokkal erősebbek és brutálisabbak ezek, mint a balin küsz-űzögetése. Az őn (balin) közécsap a sneciknek és a leggyengébbet sokszor csak finoman bekapja. A domolykó egy hatalmas loccsanással veti magát az áldozatra, ami néha még tenyérnyi sügér is lehet. Ez az igazi sztrimerező idény, néhány hétig szokott tartani, júniusra lecsendesednek, és az ívásra koncentrálnak. Nem is tudom, ezután fogyasztanak-e a nyár folyamán kishalakat, de élek a gyanúval, hogy inkább a bogarak adják a szükséges fehérjét. Ez már a szárazlegyezés ideje.

Szárazlégyen a körösi domi

Egy hibrid módszer

Sokan nem tarják „igazi” műlegyes horgászatnak a sztrimerést. Annyiból van igazuk, hogy ez a módszer valójában nem más, mint pergetés, legyező készséggel. Mielőtt ennyire leegyszerűsítenénk a kérdést, tisztáznunk kell: mi az a sztrimer? A sztrimer olyan műlégy, ami nem bogarat, rovart vagy lárvát utánoz. Van olyan sztrimer ami kishalra hasonlít és van olyan, amelyik a színével, csillogásával vagy egyszerűen az alakjával ingerli kapásra a halat, hasonló elven működve, mint az egyre furább pergető-csalik.  A feladat egyszerű! Ezeket a sztrimereket kell elvezetni a delikvensek előtt, csak az a nem mindegy, hogy milyen vízmélységben és mennyire gyorsan. A legnehezebb feladat pedig – a műlegyező készségből adódóan- a csalink pontos célba juttatása. Tapasztalatom szerint a megfelelő légyre mindenki hamar rátalál, vagy a dobozában vagy egy tapasztaltabb legyestől kap helyes útbaigazító tanácsokat.

Agyonrágott, babahalat imitáló sztrimer

Próbálgatni kell a sztrimereket. Nekem egy saját építésű WC-láncszemű kishalat utánzó hozta a legtöbb domit, de ugyanúgy beváltak a klasszikus pisztráng-sztrimerek mint, a thunder creck, black wooly vagy a white march brown súlyozott változata.

Tapasztalatom szerint jóval a felszín alatt kell vezetni a csalit, ami sodró vízben nem könnyű, még nehezített műléggyel sem. Folyókon sűrűn változtatjuk a horgászhelyeket, ebből következik, hogy a vízoszlop mélysége mindig eltérő, így a változatos körülményekhez nehéz a gyári merülő zsinórral alkalmazkodni. Ilyenkor érdemes nehezítő (ólom) véget használni.  Az úszó (floating) legyes zsinór végéhez kell rögzíteni a merülő véget, ami egy méter körül van, és ahhoz csatlakoztatjuk a rövid horgászzsinórt, ami nem hosszabb másfél méternél. Előnyösebb, ha vékonyodó damilt tudunk használni, de az se baj, ha egy méter 22-es zsinór az előkénk. Tavakon viszont normál süllyedő zsinórt használok, viszonylag hosszú damillal. De maradjunk a folyami sztrimerezős domizásnál!

Berettyói betyárok...nagyon tudnak

A legyet gyorsan kell a vízközt vontatni, amit kétféle képen érhetünk el. A klasszikus „ sepregetési” technika, aminek a lényege, hogy sodráson keresztül húzzuk magunk felé a legyet. Ilyenkor bele-bele kap a sodrás a csaliba, és ha húzunk egy picit a zsinóron, akkor a légy őrült menekülő kishal módjára fog egy-két métert siklani a vízben. Halálos csapda, ha a közelben ragadozó bujkál. A másik lehetőség, hogy –partszélben- leengedjük műlegyünket amíg csak tudjuk, még az alátétzsinórból (backing) is mehet, majd gyors rántásokkal visszahúzzuk.

A nagy domolykók nem csak a behajló fák és bokrok alatt tanyáznak. Rendre a sodrás szélein akasztom meg őket. A forró nyárban is ott vannak, csak akkor teljesen lehúzódnak az aljzatba.  Nem láttam még horgászt, aki felszín alatt két méterrel tudna sztrimmert vontatni -sodrásban. Így nem is próbálkozom vele…

Igazi harcos

A horgászvíz szélességének és dobhatóságának megfelelően választom meg a legyezőbot hosszát. Többnyire elég a 2.4 méter átlagos hosszúságú bot, de tározókon és nagyobb folyókon, mint a Tisza, legalább három méteres pálcával horgászom. Az ólomvég és a nehezített műlégy miatt minimum AFTMA 6-os erőset javaslok.

Lefty barátom, az Ipoly és a domolykó

A kapás határozottan jelentkezik, egy nagy ütés a boton és egyből megiramodik, a húszas zsinórt rendre szakítja. Sokkal erősebbek mint az azonos súlyú ragadozó őnök, az utolsó percben is teljes erőből küzdenek, nem ritkák a több perces fárasztások sem.

Ha meglátja a merítőt, vagy a horgászt mindent belead, teszem hozzá feleslegesen mert a magyar legyezőhorgászok 99.9%-a épségben visszaengedi őket. Sőt!

A Miskolci Műlegyező Klub már 1995-ben (!) kiállt a fejes domolykó méret és fogási idejének korlátozása mellett. Be kell látni, hogy a hazai legyező és pergető horgászat meghatározó halfaja a domi. A műlegyező Nemzeti Bajnokság hazai versenyei kivétel nélkül domolykós vizeken zajlanak és világversenyeken is előfordulnak domis szakaszok.

Műlegyező verseny a Körösön

Ha pedig már úgy alakult, hogy néhány csenevész patak kivételével, Magyarországra nem jutott pisztrángos horgászvíz, becsüljük meg azt, amink van. Az arra való csatornákban, tavakban és folyókban védjük, óvjuk az amúgy igen erős fejes domolykó állományt, mert igazi sporthal’.

/A cikk  képei, az Ipoly mentén, Gömörben  és Sárréten  készültek/