John Goddard, műlegyező legenda volt az első, aki „helyszíni nyomok” begyűjtésével, illetve, azok elemzésével felállított teóriák alapján, kapta el a pisztrángokat. Angliában, egy kis csapat alakult a XIX. sz. végére, ami alapjaiban reformálta meg az addigi nedveslegyezős horgászatot.
Úgynevezett chalkstream, (kristálytisztaságú karsztvíz) jellegű, lassú folyókon figyelték meg a sebes pisztrángok és a pérek viselkedését. Goddard profilozó volt, kapás és rablásformákat különböztetett meg. Skues, a rovarvilág alapos tanulmányozásával, merőben új rajtaütési taktikát fejlesztett ki: a nimfás horgászatot. Sawyer, a „laboros” adta hozzá, az eszközt és technikát. Az Ephemera Danica (dán kérész) vízben élő lárvájának alapos tanulmányozása révén, született meg keze alatt, minden idők legeredményesebb nimfája, a Pheasant Tail.
Szenteljünk mi is egy kevés időt az „elemző munkára”.
Terep biztosítás
Térképezzük fel a helyszínt, ismerjük meg a környezetet. Ne sajnáljuk az időt, terepbejárással kezdeni. Egy bóklászós fél óra, többet ér annál, mint hogy begázolunk az első lehetőségnél és fél napot elpazarolunk, mondjuk a híd környékén – ez tipikus- ahol állandóan zavarják a halakat és a nyugodt horgászatot is. Valószínű, hogy kicsivel arrébb egy „érintetlen” és sokkal jobb adottságokkal rendelkező szakaszra lelünk.
Vegyük szemügyre kívülről, a legjobb haltartó helyeket, és mérjük fel az ideális dobó helyet. Nem csak a jó pozíció megválasztása, hanem annak megközelítése is fontos szempont.
Nem ördöngösség kilesni a figyelő csukát, a mohó domolykó vagy sügérrajokat sem, a ragadozó őnt, rablásai és felszínt hasító hátúszója árulja el.
A pisztrángok és pénzes pérek, pedig annyira tiszta vízben élnek, hogy egyesek akváriumi pecának minősítik horgászatukat. Persze megvannak a tipikus helyek, amiket mindig fel kell kutatnunk: behajló növényzet, alámosások, medertörések, zátonyok, sóderpadok, bedőlt fa, hídláb, vízi műtárgyak, hínárszőnyegek, sziklák és gátak előtti langó és zubogók alatti visszaforgók.
Helyszín-víztípusok
A műlegyezés (is) víztípusokra osztja a horgászvizeket, annál jóval részletesebben, mint folyó és állóvizek. A vizeket nagyságuk és habitusuk alapján rengeteg kategóriába soroljuk, ami a megfelelő technika és taktika kiválasztását meghatározza. Az állóvizek típusait, most nem sorolva megkülönböztetünk: kispatakokat (small-stream) folyókat, és csatornákat. Habitusuk lehet gyorsvíz (stearnwater), csendes felszínű (stillwater) magas-hegyi (creek), savanyú tőzegvizek, óriási gelccserpatakok és külön kategória a már említett mészkőpatakok és karsztvizek (chalkstream). Víztípusonként más módszerrel és más műlégyfajtákkal is horgászunk, ami az eltérő, de az adott típusú vízre nagyon is jellemző rovarpopulációból adódik. Például a csendes mészkő vizek, felszín alatt fejlődő lárvái, jóval nagyobbak mint ugyan azon fajok, sekély gyorsvízi egyedei.
Az áldozatkutatás és nyomrögzítés
Ha a halak lehetséges táplálékai után kutatunk, ki se fogyunk a helyszínelni valóból.
Már közvetlenül a parton rengeteg a szárazföldi rovar, (terestrails) miből meríthetünk, de ne csábuljunk el, mert Skues óta tudjuk, hogy a pisztráng tápláléka (chalkstreamen) 70-80%-át a felszín alól szerzi. A domolykó eszi a legtöbb terrestrailt, de éves bontásban nézve, nála is vízi rovar az áldozatok többsége.
Továbbmenve, kutassuk közvetlenül a partszélet és kémlejük a víztükröt, ahol a szárazlégynek valókat vehetjük észre. Rendszertani korrektséghez nem ragaszkodva: szitakötők, kérészek, tegzesek, recésszárnyúak, szárnyatlanok, pókok, lepkék és végtelen a sor. Elég, ha felmérjük, melyik ízeltlábú látható nagy tömegben. Ha nem is épp ugyan olyan, de hasonló szárazlégy, biztos lesz a dobozunkban.
A felsoroltak közül a többség, vízben tölti a lárva vagy báb korszakát, őket utánozzák a nimfák. Kevés ismerettel is tudhatjuk, melyik imágónak (kifejlett rovar) mi a nimfa állapota. Ha „sátorszárnyú” tegzesek fürtökben lógnak a sásleveleken, de ha víztetőről nem kapkodják őket a halak, akkor eséllyel nimfázhatunk tegzes lárva utánzattal.
Ha nem áll szándékunkban még ennyire sem elmélyedni a rovartanban, kutakodjunk víz alatt, a nimfák után. Vannak úszó, mászó, ásó, házat építő és lapos testű; tapadó nimfák Egyedül a vízben úszókat nehéz elcsípni, de még ők is sokszor fennakadnak a hínárokon, nem kell tüllháló, nyúljunk a vízbe egy csomónyi zöldért és találunk rajta úszónimfákat is a mászók mellett. Tényleg nem sokat vesz el a horgászatból ez a kis helyszínelő munka. Emeljünk ki egy követ, látjuk rajta a tapadó nimfákat, a kő helyén pedig az ásónimfák izegnek riadtan. Találhatunk még bolharákokat (gammarus), és ikrákat amiket szintén előszeretettel fogyasztanak a tetteseink.
Sztrimerezésnél a táplálékhalakat kell meghatározni, vagy még azt sem ha, atraktorokkal vagy más néven fantázialegyekkel csapjuk be a ragadozót.
Szemtanúk
Ha van más horgász is a pályán, figyeljük meg. Érdemes, főleg ha egy tapasztalt legyes, netán helybéli. Honnan, merre halad? Szárazlegyezik, vagy csak vízközt keresi a halakat? Milyen erős bottal horgászik, milyen technikával és taktikával stb.? Amennyiben nem zavarjuk, kérdezzük ki, tudjuk meg épp milyen léggyel horgászik. Sokan, horgászat közben lecserélt legyeiket, mellényükre vagy kalapjukba tűzik, nagyon beszédes … Pillantsunk bele a legyes dobozába. Mindenki elárul valami számunkra fontosat. Aki a parton tartózkodik; tanú.
Legyünk magunk is szemtanúk! Vegyük észre a halakat, bár a mélyben történő eseményekről, általában csak sejtéseink vannak. Ritkán látunk le, ha pedig mégis, a kép csalókán torzított. A tereptárgyak elhelyezkedését és a medertöréseket érdemes figyelni, ha lent mozgást észlelünk ragadozó ólálkodik a környéken. Például ha a parti kövezésnél a sötét felhő (sneci raj) hírtelen szétnyílik, vagy irányt vált, akkor éljünk a gyanúval, hogy süllő rabol. Pisztrángos folyókon pedig sokszor nagy kőnek, vagy fatuskónak látszanak a pisztrángok. Figyeljük meg alaposan a kétséget ébresztő „tereptárgyakat” és az ideális búvóhelyeket is, mert előfordul, hogy meglátjuk a fészkéről kitörő kősüllőt, vagy a cserkelő sügérrajt.
Profilkészítés
Tiszta folyókban és patakokban jól látszanak a domolykók, pisztrángok és pérek is, bár elsőre nehéz megkülönböztetni a fajokat egymástól. Ne higgyünk mindig a színeknek, bár a domit néha a narancsos mellső uszonya buktatja le, de még ennél is árulkodóbb a farok úszója, ami mindig sötétebb és egyértelműen vágott alakú. A sebes pisztrángé nem az, és még a szivárványos pisztrángé se látszik „V” alakúnak. A péreket a legnehezebb kiszúrni, pedig sokszor a lábunk előtt lapulnak a kövekhez, gyors mozgását nem érzékeli a szemünk, de a szedéseket gond nélkül észrevehetjük.
Ne csak észre vegyük, hanem figyeljük meg, a vízen történő eseményeket. Tanulságos példa erre a San folyó (Lengyelország) ősszel. Tükrös részen, csapatban szedegetnek a pérek. A vízen gyűrűk jelentkeznek, és néha halljuk a csappanást, viszont a sima felszínen nem látunk rovarokat. Sokan mégis szárazléggyel dobálnak. Ritkán akasztanak, száz szedésre jut egy kapás…
Miért van ez? A válasz egyszerű: a látszat ellenére, nem szárazlegyet eszik. Higgyünk a szemünknek, fogadjuk el a „nyomokat”. A felszínen nincs rovar, tehát nem azt eszi. Ha tisztában vagyunk a pénzes pér „profiljával”, nem csap be, mert tudjuk, hogy ez a Goddard által leírt „forró” rablás. A felszínre igyekvő rovarálcákért feltör a pér , elkapja az áldozatot de visszaforduláskor „felszíni nyomot” hagy a csapódó farkuszony.
Az említett Goddard, könyvet írt a sebes pisztráng kapását elemezve; Rablásformák címmel. Művét hívva segítségül, kiemelek pár rablásfajtát és teszek hozzá még néhányat.
Egyszerű, klasszikus rablás (pisztrángok, pénzes pér, fejes domolykó)
Minimális energiafelhasználással, úszói kifeszítésével, a sodrással emelkedik a hal. Lehetősége szerint, a felszíntől fél-egy méter mélyről. Majdnem függőleges helyzetben éri el a tetőn sodródó rovart, pillanatra nyitja ki a száját, ekkor légbuborékokat szorít ki a kopoltyúján és beszívja a legyet. Úszóit visszazárja és a sodrással visszamerül. A felszínen csak pici koncentrikus körök jelentkeznek és a légbuborékok. Tört felszínen nehezen észrevehető. Csak a pontosan fölé érkező légyért kap, oldalirányú mozgás nincs, jól kell célozni.
Búbos rablás (pisztrángok)
Felszínhez közel a pisztráng, csak a „fejét emelgeti”, a felső filmrétegbe tapadt rovarokért és kikelő bábokért. Viszonylag gyors, egyenletesen áramló vizeken jellemző kapásforma. A felszín púposodik, nedvesedett szárazléggyel próbálkozzunk.
Cuppogó rablás (pénzes pér, fejes domolykó)
Ha a domolykó cuppogó rablással szedegeti a bogarakat, akkor mindig hallatszik a jellegzetes hang. A hal a vízbeesett bogár alá úszik, az orrával érinti, majd hirtelen „lerántja” a fejét és a keletkező örvény víz alá húzza az áldozatot. Még ekkor se mindig kapja be, ezért vannak az üres akasztások. Ez esetben a szárazföldi imitációnkon (poly-bogár) rántsunk egy picit, menekülést színlelve, az meghozza a sikert…Pérnél késleltetett akasztással kerüljük el a fifikás csapdát.
Kortyolós rablás (pisztrángok, fejes domolykó)
A hal lassan úszik, közvetlenül a felszín alatt, „orral” óvatosan érinti a felszínt, beszívja a legyet és kis gyűrűk keletkeznek a vízen. Tavakon nagyon jellemző szedés forma, ilyenkor a szúnyoglárvákat folyamatosan habzsolják. Folyók és patakok szélvizeiben is jellemző.
Csillanó nimfázás (paduc, márna, szivárványos pisztráng, pénzes pér)
Az aljzatról és a kövekről, lapos testű nimfákat és csigákat csipegető halaknál figyelhető meg. A kapaszkodó nimfák leszakításakor, megbillenő haltest megcsillan. Gammarusz és mite nimfák a nyerők. A paducok a növényeket is így eszik.
Oldalazó nimfázás (pisztrángok, fejes domolykó, pénzes pér)
Az aljzaton kiválasztott vadászhelyről, oldalra és előre kitör a hal (max. 1-1.5m) a nagyobb sodródó nimfákért és gammaruszokért, majd mértani pontossággal sodortatja vissza magát a leshelyre. Nagyobb szivárványosok folyamatosan és órákon keresztül képesek így habzsolni. Stonfly, princess és bolharák a nyerő.
Villogó nimfázás (pisztrángok, fejes domolykó)
Vízközt egy helyben lebeg a hal, szinte mozdulatlan, a kopoltyúja viszont folyamatosan, fehéren villog. A jelenség, jeleket adó lámpára emlékeztet. A domolykó is sűrűn eszi ezen a módon, az apró, úszó és sodródó nimfákat, de a pisztrángtól eltérő külleméből és színezetéből adódóan nála nem látható a „villogó jelenség”.
Az esetek többségében apró pheasant tail az áldozat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése