DOBÁLÓZNI KÖNNYŰ

Az írás korábban az Eurohorgász Magazinban jelent meg

„ A horog bedobása művészet, melyet egy

négyütemű ritmusra hajtunk végre, úgy

mintha a bot az óramutató X-es és II-es

állása között mozogna …”

(Folyó szeli ketté , film. Rendező: Robert Redford) 

A műlegyező horgászathoz komplex ismeretekkel kell rendelkeznünk. Nem csak az általánosságokra, a  horgászatok mindegyikére érvényes dolgokra gondolok, mint például a halak és élőhelyük ismerete, az évszakok, vagy a légnyomás változásának hatása a vízi világra, hanem olyanokra, mint a csali saját magunk által készítésére: a műlégy-kötésre, és a speciális műlegyező-dobásra.

Külön szakszövetségek rendezik a dobó bajnokságokat, légykötő versenyeket, és magát a halfogó viadalokat is. Persze, a felsorolt próbatételeken való helytállás nem feltétele az eredményes legyező horgászatnak, viszont megmutatja, hogy milyen területeken kell ismeretekkel bírnunk. A megfelelő műlégy megválasztásáról és megkötéséről úgy gondolom nem kell senkit sem meggyőznöm. A legyesbottal való dobás pedig, művészet (lásd mottó)!

Horgászat a könyvtárszobában

Norman Maclean igaz története alapján készült filmből, kiderül, hogy erős tradicionális tényezők játszanak szerepet a legyes-dobást illetően. Számtalan dobó stílus és iskola alakult az elmúlt száz évben amik saját szabályrendszereket dolgoztak ki, és tették „tudománnyá” a legyeződobást. Ezek a legyes-iskolák és dobószövetségek, véresen komolyan veszik az általuk lefektetett dobásfilozófiai tanokat, melyek helyességéről, vagy hibáiról jobb ha egymás közt értekeznek. Minden esetre rengeteg okos dolgot megtudhatunk a dobótudoroktól. Horgászataink során sikeresen alkalmazhatjuk tételeiket, de akár –amint a filmműből is kitűnik- újra, és megint újra értelmezhető a dobófilozófia, a dobások mozdulatsorát igazítsuk bátran saját egyéniségünkhöz.

 Magas szintekig lehet fokozni a legyeződobást, akár varázsolhatunk is a bottal, de azért lássuk a fától az erdőt! A lényeg, nem legyes-botos artista-mutatványok elsajátítása, hanem egyszerűen annyi, hogy a műlegyet eljuttassuk a halakhoz.

Legyezés méretre

 A műlégy saját tömege nem elegendő, a messzire dobásához, ezért plusz súlyra van szükség, ami nem lehet ólom, vízigolyó vagy egyéb külön szerelék. A súlyt, maga a műlegyező zsinór adja. Puszta kézzel is kirepíthető jelentős hosszúságú zsinór, de bottal könnyebb, pontosabb, és természetesen a horgászati tevékenységből adódóan praktikusabb is. A legyező botok méretezése, osztályozása, az angolszász örökségből adódóan nem méterben és grammokban értendő. A lényeg, hogy a botok -hosszúságuktól függetlenül- különböző erősségűek, amihez a megfelelő (súlyú) zsinórt kell választanunk. Az AFTMA rendszer ebben áll segítségünkre. 

 Általában két /”tól-ig”/ számmal osztályozzák a legyezőbotokat. Kezdőknek, a legyezőboton feltüntetett magasabb (AFTMA) számértékkel megegyező DT, F zsinórt javaslok. Pl. : a bot AFTMA 4-5, akkor egy DT 5 F–es zsinór az optimális –véleményem szerint ez a paraméter a legmegfelelőbb kezdeni, bár egy kicsit erőltetni fogja a zsinór a botot, ami kezdetnek nem baj. Lehetőleg, 2,4méter hosszú legyesbottal vágjunk bele.

A mozgó kéz

Fejtsünk le az orsóról nyolcméternyi zsinórt. Átlag hosszúságú bottal számolva, körülbelül hat méter zsinórral fogjuk végezni a gyakorló dobásokat. Dobó kezünkkel fogjuk meg kényelmesen a nyelet. Praktikus, ha hüvelyk és mutató újjak közé kerül a nyél, vagy a mutató ujjunkat fektessük kinyújtva a parafára.

 Ennek ellenkező változata, mikor a hüvelykujjat fektetjük, előre mutatva a spicc felé, míg a többi újjal alulról markoljuk a botnyelet. Klasszikus iskolák szerint a nyelet minél feljebb kell fogni, ami véleményem szerint a „fej-nehéz” nádbotoknak köszönhető. Lényeg; a kényelmes kéztartás, de jobb, ha az alkar hozzáér a nyélhez, mert ezzel megelőzzük a nem kívánt csuklómozgást. Másik kezünkkel, az orsó és a keverőgyűrű közt lévő zsinórt tartjuk (a hüvelyk és a mutató ujjunk közt).

Kezdjük a gyakorlódobásokat, nyírt pázsiton, vagy nyugodt víztükrön. A legyezőzsinór, terüljön ki előttünk, egyenesen előre. Képzeljük magunkat egy órába úgy, hogy álló helyzetben a fejünk a 12-nek mutat, a lábunk pedig a 6 óra. A spicc érjen le, és lassan emeljük fel „10” óráig, hogy érezzük a boton a zsinór súlyát. A dobás alatt nem lehet laza zsinór! Hajlított és nem merev kézzel, hátra lendítjük a botot, és megállítjuk a levegőben úgy, hogy a bot csúcsa „1” órára mutasson.

 A bot megáll, de a zsinór még repül a levegőben tovább, majd hátul kifeszül (a levegőben). Ne várjuk meg, hogy leessen a zsinór, ezért mikor kiterült és érezzük, hogy épp már nem húzza a spiccet, a karunkat lendületesen visszalendítjük előre, megállítjuk a bot csúcsot „11” óránál -a karunk továbbra is hajlított-. Ekkor megindul a zsinór vissza, előre. A gyakorlás miatt ne várjuk meg (most sem) , hogy leessen (előttünk) a zsinór, hanem, mint az imént, lendítsük megint hátra („1” óra) és folytassuk ezt a mozgássorozatot. Így tarthatjuk levegőben a legyeszsinórt, ez a szárító dobás. Horgászatnál természetesen leengedjük a botcsúcsot egészen „9” vagy akár „8” óráig, hogy a műlégy vizet érjen. Amerre a spicc mutat arra fog repülni a csali.

 A hátra, illetve az előre lendítés mozdulata egy fokozatosan gyorsuló mozgás, a végén hírtelen megállással. Mindig várjuk meg, míg a kidobott zsinór kifeszül. Minél hosszabb a kidobott zsinór annál több időt kell várnunk, tehát a dobás ütemét a kidobott zsinór hossza szabja meg. Gyakorlásnál, nézzünk hátra, kövessük szemünkkel a zsinór útját

A mozdulatsort a váll mozgása indítja, az alkar gyorsítja és „stoppolja”. A kéz nem merev, a könyök végig hajlított marad, a kézfej szemmagasságban mozog.

A botcsúcs „11-1” órás útja nem feltétlenül rövid, nem íves, hanem egyenes síkon mozog. A hosszú dobásokhoz növelnünk kell a spicc útját, azaz a bot mozgását, amit törzsünk kifordulásával és a karunk hátrébb (de nem lefelé) lendítésével érhetünk el. Energikusan, de ne kapkodva hajtsuk végre a mozdulatsort.

Legyezés meghirdetve

Örömteli tény, hogy a különféle nemzetközi dobó-instruktor képző és regisztráló szövetségek közül a rangosabbak egyike, külön foglalkozik a hazai instruktorok kiművelésével, aminek áldásos hatása -a nemzetközi vérkeringésbe való csatlakozáson kívül-, hogy profiktól tanulhat az ember. Sajnos nekem annak idején nem volt ilyen lehetőségem, így csak, magam feje után sikerült (több év alatt) elsajátítanom a „dobótudományt”.

Sokakat tanítottam magam is, az alapokra. Többségük, már az első „tanórák” után magabiztosan suhogtatott, ezért javaslom a kezdőknek, ha tehetik, vegyék igénybe a profi oktatókat és a tapasztalt legyesek segítségét.

A Műlegyező Horgászok Országos Szövetsége (MűHOSz), nemzetközi vizsgát tett dobómesterekkel, önzetlenül segíti az érdeklődőket. Az idén, több kurzusban is tartanak még dobó szemináriumot. Információért hívják bizalommal Kovács Zsigmond főinstruktort a 30-6614132 telefon számon.

 Címlapfotóért és a képekért, köszönet Szabó Balázsnak (http://www.balazsfoto.hu)