2011. november 6., vasárnap

"SAJÁT KORLÁTOZÁSUNK IRÁNYÁBAN KELL HALADNUNK"

Ez egy régi beszélgetés Kövi Gáborral, azóta keveset beszéltünk , de mégis figyelemmel kísérjük egymást. Elmélyült olvasásra ajánlom "hompázsitját".  Gábor azóta egy patak kezelője és "tulajdonosa". Harcot vív az anyagi világgal, filozófiai iskolát teremtett és újabb pisztrángos vesszőfutásba kezdett...

Beszélgetés Kövi Gáborral
 
…Az a legrosszabb választás, hogyha a legyes horgász csak fogyasztóvá válik, és maga nem alakíthat ki olyan természeti környezetet, ahol õ maga figyelheti meg a halak viselkedését…
Messze lakunk egymástól és személyes találkozásunk csak hónapok múlva esedékes. Hosszú évek után az elsõ mûlégykötõ versenyen lesz ez a találkozás, ahol Gábor a zsûri elnöke lesz. Szeretném , hogy ez az interjú olvasható legyen addigra.
Így ezt a beszélgetést a világháló segítségével hoztuk össze az újkori magyar mûlegyezés atyjával :
Kövi Gáborral.




- Kövi Gábor… életmód-mûvész, zenész, tanár, mûlegyes horgász . Mit hagytam ki ?
 
Író, elõadó. Eddig csak fordításom jelent meg a Nagy horgászkönyvben és egy magyar Sporthorgász könyvben egy fejezetem jelent meg, mûlegyes horgász témákban, és mint tudod, egy sor mûlegyes horgász cikk, a Magyar Horgászban, A Horgászok lapjában, és a Sporthorgászban. Az elsõ cikkem, valamikor a 70-es évek vége felé jelent meg a Magyar Horgászban, Szerelmem a legyezés címmel. 

16 éve változtattam gyökeresen az életmódomon és életszemléletemen, és 3 könyvet írtam, egyet pedig elkezdtem, de elég rágós téma, ezért nem kapkodok vele. Ezek nem jelentek még meg. Talán majd 2 év múlva, ha sikerül nyugdíjba menni. Nem vonulni, mint a darvak....,, akkor szánok rá egy kis idõt, hogy ezeket is elhelyezzem.
Volt egy 30 elõadásból álló sorozatom az itteni Mûvelõdési Házban Új Gondolkozás címmel. Egy évig egy életmódkört, és 2 éve egy Hamvas Béla felolvasó kört vezetek.

- Természetesen mi horgászok leginkább a legyes írásaid után ismerünk , de annyira érdekes dolog a többi "ezer arcod"is…
A horgászatnak van köze az életmódod és szemlélet változtatásodhoz ? Úgy érzem a mûlegyes horgászat nálad filozófia is …

A horgászat is abból a természetszeretetbõl építkezik, mint az életmódváltás. A vidéki gyerekkorból. A horgászat már 7-8 éves koromban megfogott és nem is eresztett el, igaz, most nem a korom és a gyengeségeim miatt, mert ezek még annyira sem számítanak, mint az aktív horgász idõmben, hanem az egyéb érdeklõdésem változtatta meg az idõbeosztásomat . Fokozatosan hagytam el a korábbi szokásaimat. Elõször csak horgásztam, késõbb találtam egy kis patakot, amin elkezdtem pisztrángot tenyészteni. Aztán kiköltöztem oda, ahol ez a patak folydogál. Szerencsénkre, ez egy falu szélétõl ered, és ahol mi lakunk, még nem szennyezik. 13 évig, míg pisztrángot tenyésztettem, alig jártam horgászni. Ezalatt az idõ alatt, az ország szinte minden pontjára vittem pisztrángivadékokat.
Ez a tevékenység inkább volt környezetrehabilitációs, mint üzleti. A tanári fizetésembõl finanszíroztam. Az egyenleg 0, vagy mínusz volt minden évben. Mindig arra gondoltam, hogy majd jövõre jobb lesz.... 
Az utolsó évben volt a legtöbb ivadékom, miközben kiköltöztünk a telephez, és ott lakóházzá alakítottuk a régi melléképületet. Együtt volt minden: pénzhiány, a berendezésekre és anyahalakra egy erdészet igényt tartott, és a tõrdöfés, hogy pár fillérért tudtam csak eladni, az év eleje óta lekötött ivadékokat. Ezzel betelt a pohár. Mindenhova vittem már pisztrángot, ezért nem kellett magamnak szemrehányást tenni. Egyúttal rájöttem, hogy nem< szabad állatokat kis helyre összetömörítve tenyészteni, mert ez betegségekhez és a környezet szennyezéséhez vezet. Ezt az emberekre is érthetjük, hiszen az ember is mesterséges ételeken és összezsúfolva él. És vegyszerekkel próbálja magát gyógyítani. 

-...és most ?
Továbbra is foglalkozom a patakkal és egy medencét duzzasztva hagytam. Most is van itt a kifolyónál egy anyahal.
Egyébként, vagy vidra, vagy az ember, elég aprólékosan kipucolta a pisztrángokat. Remélem, nem valami betegség. A víz se biztos, hogy teljesen olyan, mint volt. De még nincs lefutva ez a meccs. Olyannyira, hogy ennek az interjúnak az ideje alatt megjelentek azok a párok, amelyek a második turnusban ívnak, talán az enyhe idõjárás késleltette az ívást, de hál' Istennek minden a legnagyobb rendben van!
Szóval, szívemen viselem ezt a szép kis patakot és ezt a gyönyörû halat. De, mivel nem esszük meg a halakat, ezért más a motivációm, mint korábban.
-Miben és hogyan változott a motivációd ? Remélem nem azt akarod mondani, hogy felhagysz a halfogással ?

Úgy is lehet mondani, hogy a horgászat, mindig is inkább a természet szeretete miatt volt a középpontban. Nyáron voltam a Száván, 10 év óta elõször ilyen távol. Tehát nem adtam fel, hogy fogok a rohanó vízben halakat kergetni, de legfeljebb könnyebb leszek egy szákkal és a kis kosaramba a gyümölcseimet és a zöldségebédemet teszem. 

Sokkal szabadabbnak érzem magam, mint korábban, mert nem kell a halak szomorú, halott állapotán keseregnem. Nem furdal a lelkiismeret. Ez akkor is ott van, ha az ember el akarja hessegetni. Az elsõ pillanatban, mikor egy kis fürgecsellét kifogtam, és elpusztult a kezeim között, már éreztem ezt a szégyent, amit addig hordoztam magamban, míg nem tudtam szakítani azzal a rögeszmével, hogy én azért járok horgászni, hogy a családomnak egészséges ételt biztosítsak. Amíg azt a pénzt, amit az útra fordítottam, halban akartam visszaszerezni..., mindig "frászoltam", hogy megfogjam az engedélyezett mennyiséget.
Ma már ez a kényszer se rontja meg a természet imádatát. A halak közelsége és simogatásának vágya, pedig a tenyésztés alatt tökéletesen kielégülést nyert. Ismerem a halak életmódját, táplálkozását, viselkedését, reflexeit, okosságát, szinte mindent, ami egy jó halfogónak kell. De nem mindenáron és minden mennyiségben akarom megfogni õket. Az érdeklõdésem irántuk töretlen. A tiszteletem még nagyobb, mint valaha. Már nem zsákmányaim, hanem kedves útitársaim, barátaim. 

 Bár néha megszurkálom õket, ami nem valami szép dolog, de mikor ugyanazt a halat a nap folyamán többször is kifogom, akkor tudom, hogy számára ez a kis küzdelem nem több, mint egy közjáték, tapasztalatszerzés. Biztosan tudom, hogyha egy szép horgászvíz mellett élnék, kevesebbet járnék oda horgászni, inkább csak figyelném õket. Itt egyszer se fordult meg a fejemben, hogy a patakomban levõ halak közé dobjam a legyemet. Olyan volna, mintha a növendékeimrõl gondolkodnék tisztátalanul..., ha érted, mire gondolok. Talán el tudtam mondani Neked a horgászat és a mostani gondolkodásom kapcsolatát.

- Igen . Értelek. Már azon gondolkozom, hogy fogom gondolataidat képekkel is megjeleníteni....
A pisztrángok és a mûlegyezés bûvöletében mint említetted nem csak a horgászat kötött le. Történeteid jelentek meg horgászújságokban is. Bevallom engem is többek közt ezek az írások indítottak meg a legyes-misztérium felé. Ha jól emlékszem voltak a cikkeid közt klubéleti beszámolók is (Hermann Ottó Legyezõklub , Szurmay Sándor Sporthorgász Baráti Társaság). Mesélj errõl is. Tudod ez évben alakult a Mûhosz - Mûlegyezõ Horgászok Országos Szövetsége (a szerk.) - mint a Szövetségi Kapitány fogalmazott : Szurmay(is) nyomdokon…


Nagyon megtisztelõ, hogy én vezettelek a legyezés gyönyörû világának irányába. Az emlékeimet kell valamennyire feleleveníteni, mert akkoriban semmi sem volt, ami ma már magától értetõdõ. Nem voltak horgászeszközök, nem volt irodalom, nem voltak horgászvizek. Azonban a közeli Szlovákiában még viszonylag érintetlen vizek voltak, amik nem készültek fel a külföldi horgászturizmusra. Ahhoz, hogy együtt elmenjünk valahova, hosszú elõkészítés kellett.
Volt egy ismerõsöm Rózsahegyen és õ, az akkori pártállami rendszerben, kapcsolatai révén tudott valamiféle "repi" státuszt számunkra biztosítani. Késõbb ez már nem volt lehetséges.
A Rõce (Revuca) Eléggé ki lett zsigerelve, ezen kívül már a horgászok részére le is zárták. Csak úgy hívták, hogy "miniszteriális víz".

Ezek a küzdelmek jellemezték a kirándulásainkat. 2-3 autóval indultunk el, de volt olyan is, mikor csak egy autónk volt, 2-3 embernek. Egy alkalommal olyan vízre küldtek minket, amiben halpusztulás volt, és még ujjnyi halak voltak benne. Szóval éreztük, hogy komoly ellenszél van velünk kapcsolatban.


 Aztán az életkörülmények az egész rendszer felbomlásával megváltoztak, és már nem volt elég a pénz egy ilyen kiránduláshoz. Az üzemanyagárak sokat rontottak ezen. Azok a mûlegyes találkozók a dobástechnikáról, a mûlégykötésrõl, az egyéb ügyekrõl, kalandokról, lehetséges telepítésekrõl, majdani legyes vizekrõl szóltak. A Viszló megléte sokáig eléggé elkényelmesített minket, mert olyan vízzel azóta sem találkoztam. Annak ellenére, hogy voltam vizeken, ahol több volt a hal, még annál is. Ha jól tudom, hogy a Hermann O. L. Klub 83-ban alakult az én indíttatásomra, és azután a dolgok már mentek a maguk útján. Azt hiszem, effektív 5-6 évig volt mûködõképes, azután mindenki saját lábára állt.


Örülök, hogy Ti azaz a Mûhosz felvettétek a fonalat és a körülmények rendezõdésével, ilyen profi szintre vittétek. Az egész két embertõl indult ki: kedves barátom, Bóta Attila, aki nem szereti a nagy banzájokat, egy tudós ember, és jómagam, a dohány utcai horgászboltban szövögettünk terveket, és meséltük el az élményeinket.
Általában én kötöttem a legyeket és õ próbálta ki. Ma már nagyon ritkán vagyunk együtt, és nagyon régen horgásztunk együtt. Ha nincs a Viszló, talán soha nem indul ez így. Üröm az örömben, hogy az is csak a természet goromba megzavarásával lehetett ilyen. Mi akkor kegyelmi állapotban voltunk, csak nem voltunk tudatában. Az egész ügy a változás hevében forrongott, és ezért volt olyan nagy dolog a szemünkben. A konszolidációval inkább a hivatalnokok, és a profik, mint a lánglelkû úttörõk kerülnek a felszínre. Nekünk már ebben nem sok helyünk lehet.

Azonban, a lelkemben ez a mai sereglet, ugyanannak a régi gondolatnak a sarjhajtása, és ugyanúgy kedves, mint akkor a régi aranyidõkben volt.


- Ez a "mai sereglet" a mûlegyezést részben versenysportként kívánja megismertetni a társadalommal . Személyesen valamikor 96-ban találkoztunk elõször az Ipoly Kupa Mûlegyezõ versenyen , Te is versenyeztél. Voltatok kinn világversenyeken párszor , de ott nem versenyeztetek… Hogyan gondolkodsz a versenyzésrõl ? 

A verseny ? Engem a természet jobban érdekel. Csak abban tudom elképzelni a mûlegyezést. Ez már olyan, mint az önkielégítés...

De, akiben a versenyszellem buzog, hadd dobáljon ! Ha a szponzoroknak az kell, akkor kapják meg, ami jár nekik ! Az én versenybíráim a halak voltak. Õk sokkal szigorúbbak...
Valószínû, hogy ebben a beteg világban, csak az kell, ami mérhetõ. Méterben, darabban...
Nem valami publikus vélemény, azt tudom. Amit a fejlõdésrõl mondtam, az ide is vonatkozik. Jönnek a rendezvények, a pontozóbírók, a díszvacsorák, a nagy unalmas beszédek.


Bóta barátom a kis patakokon egyedül szeret horgászni. Ez már nem az a világ. Ettõl függetlenül, mindig lesznek vándorok, akik a természetjárást és a legyezést együtt ûzik. Isten õrizz, egy öttusa-legyezéstõl !! Elképzelem a fickókat, legyesbottal a hátukon síelnek, aztán biciklire pattannak, meg elkezdenek célba dobni..., a végén belegázolnak a vízbe, és kapkodják ki a cm-ben mérhetõ halakat...


- Gábor ! A "nem valami publikus vélemény"-ed is le lesz írva . Amúgy is , érzem a jogosságát…
Ebben a "mai világban" az új szabadság is diktál még egy civil és független országos szövetségnek is mint a Mûhosz ...
De van még sok más egyéb a versenyzésen kívül ami feladata az 'új generációnak . Milyen "feladatokat" adnál nekünk ? Te , hogyan látod a mûlegyezés jövõjét és lehetõségeit Közép Európában , hazánkban ?


Mit is mondhatnék én a mai lelkes legyezõknek?
Elõször is, nem vagyok még se "olyan", de akármilyen öreg, aki nagy bölcseket mond, pláne a horgászatról.., esetleg más témákban... De azért összeszedem magam.

Ha azt kérded: Feladat, akkor természetesen, minden eszközzel a természet szolgálatát jelenti a számomra. Annál is inkább, mert mi is elvettünk, sokan, még mindig elvesznek abból a természetbõl. Ha mást nem is, akkor azt a csodaszép állatot, ami a saját elemében a leggyönyörûbb.
Persze, mikor még én nem voltam ennyire "szélsõséges", ahogy azt sokan mondják, akkor én is elfogadtam azt, hogy a horgászat egy kulturált halfogó módszer. Ma sem gondolja mindenki ezt másképp. Ezzel összefüggésben a visszatelepítés összhangban van a kifogások mértékével. Ez egy olyan állapotot eredményez, hogy igazából a patakban, vagy más vízben, soha nem tud kialakulni egy helyi, stabil állomány, vagy változat, mert a betelepített halak, a bent levõkkel harcot folytatnak a területért. Ivadékként, viszont beúsznak a bent lévõ halak tátott szájába.

Ha levillanyoznak egy folyót, aztán betelepítenek ivadékokkal, talán még az a legjobb, azonban az-az igazi, mikor ezek halak ivaréretten elõször ívnak, és ezeknek a leszármazottai már valóban tõsgyökeres helyi "lakosok" lesznek.
A Viszló patakon nem volt sebes pisztráng telepítés, csak egyszer a vége felé. Csak az elején volt erdészek által betett sebes. Mégis csodálatos állomány volt. Igaz, hogy a szivárványos is elvadult, talán ívott is. Sõt olyan furcsa sebest is fogtam, ami inkább lazacnak, vagy tavi pisztrángnak tûnt. Azt hiszem, hogy a Viszlót más elbírálás alá kell helyezni , mint más vizeket. Ilyen talán nincs sehol máshol, és nem is lesz soha. Kivételes szerencse, hogy éppen akkor éltünk, és élvezhettük ezt a rendkívüli állapotot. A dolog árnyoldala, hogy ennek a számunkra nem mindennapi élménynek a természet és sok más ember látta kárát. 

Úgy gondolom, hogy vannak olyan dolgok, amiket senkinek sincsen joga megtenni. A jövõ mindenképpen akár a horgászat végét is jelentheti, de a legyezés talán egy olyan mûfaj, ami valóban a legkevesebb kárt okozza a halaknak
Azonban a természet zavarása, a haltelepítések, mindenképpen aggályosak. Mindezek mellett is, én is szomorú lennék , ha szeretett hobbymat nem gyakorolhatnám néhanapján. Talán csak az marad, hogy egyes vizeket kinevezik ilyen hobbyvíznek (manapság sok ilyen létezik, jó pénzért), a többit nem lehet horgászfelszereléssel látogatni. Ezt a jövõt talán már mi is látni fogjuk. Ha azt szeretnénk, hogy legyenek olyan vizek, amelyekben még a halak háborítatlanul élhetik az életüket, akkor nem is lehet ez másképp. Nem kívánhatunk mást, ha valóban szeretjük ezt a csodás halat, és azt a természeti környezetet, melyben õ éli az életét.
Ez szomorú jóslat. 


Ha mi méltók akarunk lenni ahhoz, amit szeretünk, egyúttal saját korlátozásunk irányában kell haladnunk. A másik út sehova sem vezet.
Mert mit is lehet tenni ? Minden fellelhetõ vizet betelepítünk nagyméretû halakkal, sok pénzért lehorgásszuk õket. Vajon ez az, amit szeretnénk ? Akkor lehet, hogy mégis a versenyhorgászatra szavazok... Valahogyan ez is szóba jön, mikor a horgászat jövõjérõl beszélünk. 

Vagy : Olyan erõs szabályokat és ellenõrzést vezetünk be, hogy igen korlátozott számú horgász, szakáll nélküli horoggal olyan vizeken horgászhat, ahol gyakorlatilag nincs telepítés, a víz minõsége és a halak élõhelye gondozva van. Akár nincs visszahelyezés, akár csak visszahelyezés van. Az állomány állandó monitoring által figyelve van és nem gyógyszerrel, hanem megfelelõ szelekcióval, esetleg óvatos vérfrissítéssel, a természethez legjobban hasonlító telepítéssel, mondjuk mesterséges "fészkek" kihelyezésével tartjuk karban.(Korábban találtam ilyeneket egy újságban, hiszen ezek a dilemmák jóval hamarabb felmerültek olyan vizek esetében, amelyeknél fontos volt a természetes élet, és annak fenntartása.) Ez igen költséges, kultúra kell hozzá, és olyan emberek, akik mindenre hajlandók a természet szolgálatában.

Nálunk ilyenre vajmi kevés esély van. Nálam még az sem biztos, hogy fenntartható ez a mostani optimum, mert túl kicsiny a vízhozam és felület. Horgászatról szó sem lehet. Talán ez is egy alternatíva. Vízméret és horgászhatóság. A kisebb vizek szigorú érintetlenül hagyása. Sok viszont a magánkézben levõ víz, ahol inkább "operetthorgászat" folyik és cél a bevétel .
Ahol csak a tulaj horgászhat, vagy az se mindig, az talán az ezek közül legkedvezõbb, mert akkor legalább a védelem biztosítva van. A kíméleti szakaszos módszer szintén ismert eljárás, de a halak nem mindig tartják be a helyi korlátokat... Ezek között el lehet gondolkodni, de nem könnyû belõle valamit kiokoskodni.


Az a legrosszabb választás, hogyha a legyes horgász csak fogyasztóvá válik, és maga nem alakíthat ki olyan természeti környezetet, ahol õ maga figyelheti meg a halak viselkedését olyan viszonyok között, mikor azt senki sem zavarja. Nálam, ha én bemegyek a patakba, akkor hetekig nyomát se látom a halaknak. Mi van olyan vizeken, ahol naponta horgászok tucatjai gázolnak végig a vízen?

A Száva számomra nagy csalódás volt. Az egy dolog..., hogy voltak olyan érzéseim, mint korábban a felvidéki vizeken. De mikor jöttek a kajakosok...

Nekem nincs jó érzésem, mikor az üzlet uralja a természetet. A másik problémám a halállomány állapota volt. A rengeteg betelepített hal. A színre látható, alig pár hetes, buta szivárványosok. Kedvtelve fogták a "legyezõk" nagy szivacsgombócokkal õket. Majd felfordult a gyomrom..

Na ebbõl mi fog kisülni ? Már megint nem voltam optimista. Mindenesetre törekednünk kell, hogy a jövõ más legyen.


- Nagyon sok szép élményed és emléked megosztottad olvasóiddal. Eredetileg azzal a kérdéssel zártam volna a beszélgetést, hogy mi a legkedvesebb legyes élményed....de inkább kérlek erre válaszolj : Milyen horgász, milyen, legyezõ-vágyaid vannak ?


Olyan vizeket felkeresni és idõhatár nélkül horgászni rajtuk, amelyek eredeti szépségükben és háborítatlanságukban élnek. Ne kelljen sietnem vissza, addig lehessek ott, amíg ki nem ismerem õket, meg nem tanulom azt, amit csak ott tanulhatok meg. Aztán újra szeretném látni azokat a vizeket, még ha nem is horgászom rajtuk, ahol valaha megfordultam .

Revuca (Rõce) Vág, Bela (Fehér Vág?) Fekete Vág, A finnországi Tengel joki Tornio joki, Fischa , Pilach Ausztriában , esetleg egyszer a Gackára eljutni. Aztán ott vannak ilyen vizek, mint a Brit Columbiai nagy folyók, a Sziklás Hegység folyói.....,Új Zéland vizei, amíg még érnek valamit..., Norvégia lazacosai, Kamcsatka vad vizei, a mongol tajmenes vizeken szabadon bogarászni....

A leginkább dédelgetett vágyam, hogy a szülõfalum kis patakján, a Veszprémi Séden újra lehessen pisztrángokat látni. Ehhez azonban kristálytisztává kell tenni, a ma még csatornabûzt árasztó, lehangoló és szégyenteljes szennycsatornát , legyezõ életem elsõ próbálkozásainak színterét. Horgásszá válásom, pisztrángélményeim soha nem múló, fájdalmasságukban is szívet melengetõ emlékeinek csodálatos vízi paradicsomát.. Bárhol is horgásztam, és bárhol is fogok még legyezni, mert gondolom, más módszer nem fog már érdekelni, de nekem mindig is ez a kis halparadicsom lesz a minta, amihez mindent mérni fogok.


Az a szomorú, hogy a veszprémi emberek most sincsenek azzal tisztában, hogy mi folyik ki a városból. Azt hiszik sokan , hogy a Séd még halakat is éltetõ valódi patak. Nem publikus, hogy ezt a bûnt folyamatosan követik el a természet ellen mintegy 45 éve. Ha ez az álom valóra válna, akkor a ma itt óvott sebes pisztrángok lehetnének annak az újjászületésnek elsõ hírnökei; a természet jogai helyreállításának büszke letéteményesei.

Nyugodtan felteheted a honlapodra ezt is, hadd tudja meg a nagy hatalmú Hivatal, hogy él még valaki, aki nem felejt és türelmesen várja, hogy végre a természet visszakapja azt, amit elraboltak tőle.


     



-Ez igazi"Kövis" befejezés volt . Köszönöm az interjút .
 Részemrõl a megtiszteltetés.

2005 november

(Kép a séd patakról : http://jedlik.vein.hu/jaszcs/sedp.htm, www.eszbonto.hu)



Hamarosan megjelenik a blogon Gábor,  Száva folyóról szóló írása

4 megjegyzés:

Korvin ST írta...

Ettõl függetlenül, mindig lesznek vándorok, akik a természetjárást és a legyezést együtt űzik.
Ámen

pupa írta...

Gábor gondolatai nem zárják ki a természetjárást és a horgászatot, csak az elmúlt évtizedek tapasztalati miatt szigorú...

Korvin ST írta...

Pont ellenkezőleg. Ámen = úgy legyen.
Kívánom, hogy mindig legyenek természetjáró legyesek.

steveolson írta...

Érdekes volt, még ha nem is minden részletével tud egyetérteni, vagy azonosulni az ember! De ez sok mindenből adódhat! Csak hármat említenék: életkor, tapasztalat és az átélt élmények száma, milyensége!