2011. december 5., hétfő

HÁZTÁJI PISZTRÁNG




Óceán Cowboy & Csörgő Pisti
Az utóbbi időben gombamód szaporodtak el pisztrángsütödék a Dunakanyar környékén, és egyre többen emlegetik a „dunai pisztrángost”. A háttérben nem más, mint egy merész legyező horgász; Csörgő István áll.
Hozzá látogatottunk el. Óceán Cowboy a gasztronómiai vonatkozását, én pedig a „háztáji” pisztrángtenyészetet tettem nagyító alá. A tapasztaltakat ki-ki a saját blogján adja közre.

A pisztrángfarm, Tahitótfalu határában található a Szentendrei sziget északi csücskében. Láttam már kismillió hal és pisztráng telepet, de ehhez foghatóval még nem találkoztam. Nem ipari, de nem is hargitai maszek’ nevelde a Pistié, inkább profi háztájinak mondanám. Másabb mint a túristacsalogató pisztrángosok, előnye viszont, hogy nincs kitéve a középhegységi kis patakok szeszélyének. Fúrott kútja, állandó hőmérsékletű és tiszta vizet biztosít, mély medencéiben meglepően sok pisztráng elfér baj nélkül. Évekbe tellett míg Pisti két kezével átalakította az eredetileg szennyvíztisztítónak épített létesítményt és megtanulta az itteni körülményekhez mérten felnevelni a pisztrángokat. Két éve tenyészt is nem csak nevel, már a „saját” pisztrángjával kínálja vendégeit.

Pist nélkülözhetetlen társával és segítőjével, Tánczos Györgyel

Pisztrángjaiból, először Dunabogdányban lehetett kapni egy útszéli halsütőben, ami kezdetnek elég volt ahhoz, hogy felkeltse a halkedvelők érdeklődését. Persze más vállalkozók is csodájára jártak, így már Visegrádon és a túlparti Nagymaroson is üzemel pisztrángsütöde.
Tánczos György elárulta, hogy Pistinek bármennyire is szívügye a pisztráng, a volumen rovására nem enged a minőségből így most csak az idényjellegű nagymarosi és a télen is nyitva tartó szentendrei étteremükben élvezhetjük csak a háztáji pisztrángot.



  

A szivárványos pisztrángnak számtalan variációja és alfaja úszkál az európai medencékben, valamint hibridek is. A probléma pont ebben rejlik. Egyik hal hamarabb növekszik mint a másik, így húsuk is eltér, zömében igen silány minőségben kerülnek a pultokra, melyekből még a legjobb szakácsok sem tudnak kihozni elfogadható ételt. Nem beszélve a tartási és táplálási körülményekről. Boszniában a ráccsal lerekesztett „éttermi patakok” fölé nem ér el az EU standard, ezért olyan finom a hússal és vízbe potyogtatott lárvákkal táplált pisztráng. Talán mégis a frissesség számit leginkább, Pisti csak aznap kifogott halat készít, és a világ legjobb minőségű pisztrángeledelével etet ami kizárólag csak tengeri halból készült. A végsőkig elmegy, a minőség érdekében, ha a piac úgy kívánná a feledett vitéz szemling és más különlegességek tenyésztésére is hajlandó lenne.






Nem kis feladatot ró ki az állattartás, főleg ha a kényes pisztrángról van szó. Pisti minden napja fél hatkor kezdődik, és szinte sose ér véget. Mostanában a halak lefejése, az ikráztatás volt a legfontosabb, hogy legyen utánpótlás. Költőháznak berendezett garázsában’ a közvetlen fénytől óvni kell a termékenyített ikrákat, melyek spéci perforált tálcákon egyenként elhelyezve elélvezik a friss 12 fokos csordogáló vizet. Egy részük már elérte a szempontos állapotot, ha minden igaz jövőre már bajlódhat velük, hogy elfogadják a micro nagyságúra aprított eledelt.


A nevelőkbe beszórt eleségre, minta villám rontanak rá a nagyobbak. Szépek, színesek és elég nagyok már. Harminc-harmincöt dekásnak tippelem őket, de Pisti csak 25re tartja őket. Láttam már elég pisztrángot, kétkedem kicsit, de Pisti megérteti velem, hogy ő szándékosan nem fújja a halakat, inkább visszafogja őket, nehogy renyhe húsúvá, zsírossá váljanak.

A pisztrángok igaz, nem vermelnek, viszont 6celsius fok alatt nem táplálkoznak. A háztáji farm szerencsés adottságokkal bír, a legzordabb télen se csökken 10 fok alá, és a nyáron sem szökik 15 főlé a víz hőmérséklete, így kiegyensúlyozott a halak növekedése, ami a fehérjék és a hasznos zsírsavak „kitermelésében” döntő. Gondoljunk csak a nem is olyan messze lefutó kis patakokra, némelyik kiszáradt augusztusban és vizük is felmelegedett. Sajnos nem felelnek meg, még horgászati szempontból sem a pisztrángnak, pedig Pisti szívesen telepítene a környező hegyekbe, küldetést érez csakúgy mint sok hasonló pisztráng-őrült..

A farm nem engedi, messzi pisztrángos horgászatokra, de néha az Ipolyon elcsíp egy-egy domolykót, vagy dunai süllőt, balint. Amikor a téli Dunajecen horgásztunk, pénzes péreket zsákmányoltunk, a dunai galóca csak álom maradt. Tizenvalahány éve voltak próbálkozók akik galócát telepítettek, vagy csak akartak kihelyezni a Dunakanyarba. Ha úgy alakulna a helyzet, Pisti telepe remek bázisa lehetne ennek a nemes célnak.

Pisti a jeges Dunajecben (2005)

11 megjegyzés:

Hapci írta...

A felszolgáló hölgy időszakos vagy állandó tartozéka az étteremnek?

pupa írta...

Ühhh Hapci, nagyon résen vagy!
Állandó ;-)! lesz folytatása is a cikknek, Cowboynál.

steveolson írta...

Nagyon szimpatikus a hölgy! A facebookon már láttam! Az írást is el fogom olvasni, de nekem a képek alapján is tetszik a dolog!

Atyafi írta...

Marha sok meló van ezekkel a halakkal és a betegségektől is óvni kell őket.
Két hete látogatott el Borbás Mária is egy pisztrángtelepre, a tévében néztem. Tényleg egyre többet hallani a háztáji pisztrángokról. Azért valljuk meg őszintén nincs finomabb falat, mint egy 16 kilós cupákos potyka. :-O

Atyafi írta...

Persze azét szép csöndben hadd jegyezzem meg, hogy az igazi hal nem farmon nevelkedik, bár abban egyetértek, hogy sok-sok melóval meg lehet közelíteni azt a minőséget.
Nagybátyám Alaszkában vett magának egy konzerveket készítő berendezést és az általa kifogott lazacokat, vagy konzerválja, vagy füstöli. Egyszer volt szerencsém Anchorage-ben lazacozni. Akkor kellett azzal a szomorú ténnyel szembesülnöm, hogy 100 amerikaiból kb. 1 tudja, hogyan kell megfogni egy horgászbotot. Nagyon siralmas látvány volt, ahogy kicsörlőzték a 40-es zsinórokkal a 10 kiló körüli lazacokat. Egyébként jó lenne Magyarországra egy "skate farm"(rája farm) is, mert nekem az a kedvencem, kár, hogy képtelenség hazai körülmények között kivitelezni.

Atyafi írta...

http://www.sftravel.com/range_restaurant_san_francisco_valencia.html

Kovács-Sinkó Levente írta...

És a Klément Feri hol van?

pupa írta...

Négy éve nem találkoztam Ferivel. Nem tudom.

Kovács-Sinkó Levente írta...

Mert ketten csinálták/csinálják a sütödét Csörgő Pistivel.

pupa írta...

Levente!
Te olyan közel laksz hozzájuk, hogy a másik partról láthatjátok egymást.

Biztos nem vele csinálja a sütödéket Pisti, hanem eleve most nyáron nyitotta T. Gyurival. A nagymarosiról nem tudom...
Mint mondtam 4 éve láttam Ferit, szerintem Te sűrűbben találkozol vele.
Ez a bejegyzés nem Feriről szól.

Kovács-Sinkó Levente írta...

OK, csak azért gondoltam, mert az elsőt, ami évekkel ezelőtt nyitott Dunabogdányban, azt a Klément Feri-Csörgő Pisti páros kezdte. Sőt, 2008-ban, amikor én ott jártam, még ez volt a felállás. Még a Sporthorgász is írt róla, anno. Akkor meséltek nekem erről a tótfalusi pisztrángos medencéről is.