2014. augusztus 30., szombat

KÖNYVEMBŐL



...részlet első könyvem elejéről :

Holnap korán kelés, forgatás a Pádison. Csak a kislámpa világít, az albérlet ablaka sarkig tárva. Szeptember van, fiatalok nyárias ricsaja szűrődik be. Fekszem az ágyban, nem takarózom. A horgászfelszerelés bent a cégnél összekészítve várja a hajnalt a kamerával, aksikkal együtt. Aludni kellene már, álmos is vagyok.
Čapek betűi összeolvadnak, vagy valami álmos homály mögé bújnak.

*ez valóban a világ legvégső vasúti állomása. A sínek fűben és pásztortáskában érnek véget, aztán már a világűr következik, mindjárt ott az ütköző mögött. Az ember azt hinné, hogy a folyó meg az erdő zúg, pedig a világűr zúg, és a csillagok suttognak, mint az égerfa lombja, és a hegyi szél hűvösen lengedez a virágok között; Uramisten de jó itt lélegezni. Vagy horgászbottal a pisztrángokhoz menni, leülni a siető patak partjára, és úgy tenni, mintha horgásznánk; pedig csak a vizet nézzük…

A betűk, a szavak, a mondatok keringőt járnak, az olvasmány szülte képeket kergetik, amik egyáltalán nem azok a képek, amit a könyvnek „kellene” keltenie bennem. Nem (teljesen) az, de nem is idegen képzet. Az, az érzés viszont el önt amit betűk, a szavak, a mondatok tánca kelt. Már rég ismerem azt, amiről Čapek ír. Átéltem én is ezt… Lillafüredi pisztrángos képek pattognak oda-vissza mint a ping-pong labda (ez már álom?). (Igen). Nem igazi álom, hiszen megtörtént dolgok elevenednek meg, a kisvasút szurkos talpfáinak édes szagát csalja ki a könyv, meg a friss lapulevelét. És engedem had folyjék tovább. Tovább! Akarom, hogy újraéljem, mert már akkor is féltem, mikor először találkoztam a pisztrángokkal, a PATAKKAL. Földöntúli boldogság volt az a találkozás és félelem, hogy az érzés el fog múlni amit többször nem élek majd át. Mennyországot találtam a Földön –egyből tudtam ezt. És engedem had folyjék tovább a már megtörtént: újra. 

*részlet Karel Čapek: Egyszerű élet című könyvéből -Európa Könyvkiadó Bp 1963 - ford. Zádor András,
  eredeti mű Obycejny Zivot Ceskoslovensky Spisoratel Praha 1956

Nincsenek megjegyzések: