2018. március 18., vasárnap

SZABAD? (vélemény)


Egyre inkább érzem, hogy régvolt barátok, távoli és fészbuk ismerősök, rajongók próbálják koordinálni, moderálni megnyilatkozásaim. A véleményemet próbálják konformizálni és még arra is van példa, hogy elhallgattatni szeretnének. Néha próbálnak gúnyolódni, ez nem zavar. A leginkább az zavar, hogy érdemi vitába nem szállnak. 

Mindez miért érdekes? Azért mert leginkább pont ezek az emberek kárognak  a közbeszéd milyenségén és valójában a nyilvános akármilyen vélemény kimondását szeretnék regulázni ami  nem más, mint cenzúra, igen, ez is cenzúra. A közérdekű és társadalmi kérdések  most különösen érzékeny területek, hiszen választási kampány van. 

Többször találkoztam azzal a jelenséggel, ha valaki politikai véleményét kimondja nekiesnek és erősen javasolják, hogy maradjon meg eddigi dolgainál "ne politizáljon"! Ez a tipikusan aljas eredeti 1.0-ás kádárista cenzura! Egy szabad társadalomban ez a mentalitás elképzelhetetlen.

Elismerem, hogy a közbeszéd a legalpáribb szintre süllyedt. Sokak szerint ez a politikusoknak köszönhető és a politika által bekebelezett médiának. Most pedig azok a gazemberek akik leginkább felelősek, akik gyűlölködő propagandájukkal, tehenek a kialakult helyzetért azt az üzenetet szajkóztatják híveikkel, hogy "hagyd a francba az egészet", "ez már annyira mocskos", "ne politizálj" "mindegyik ugyan úgy lop, nem érdemes..." azaz NE LEGYEN VÉLEMÉNYED és LEGFŐKÉPP NE MOND KI.  

A fészbuk transzparenciájának köszönhetően úgy látszik  vesztésre áll a hazugság. A legújabb sunyi próbálkozás, hogy egyes ügynökök? vagy megtévedt emberek? vagy  egyszerűen csak ostobaságból vagy konformizmusból, esetleg egzisztencia féltésből látványosan mondanak nemet a társadalmi kérdéseket érintő diskurzusnak,  ismerőseiket, barátaikat ignorálják ha az a vélemény nyilvánításának szabadságával él -biztosan van olyan is aki tényleg annyira megundorodott, hogy önként mond le a szabadságáról. Nem vitatkoznak, nem vállalják ellenvéleményük. Többnyire esztétikai, ízlésbeli aggályaiknak adnak hangot, viszont úgy gondolom ez csak takarózás, ködösítés mert ha kulturális igénytelenségről, média mocsokról vagy kulináris minőségről van szó azt előszeretettel fogyasztják. A széplelkűségük biztosítékát csak a társadalmi, politikai megszólalások verik le. 

Személy szerint többre becsülöm a legalpáribb, legmocskosabb szájú, műveletlen, tahó ízlésem ellen való véleményt-nyilvánító embereket, mint a sunyin megbúvó, véleményét jobb esetben is csak szőr mentén vállaló de más véleményét korlátozni akaró intelligensnek vélt embertársaimat.



2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Jól látod barátom, magát a jelenséget és fontos is írni róla, meg fontos kikérni magunknak
a szólásszabadság jogát éppúgy, mint az ilyen-olyan szervilis sunnyogók sertepertélését.
De egy dolog miatt szomorú vagyok, éspedig az, hogy végig védekezel és a megtámadott pozíciójából tolod a fékezett habzású pollkorrekt dumát. Minek? Kinek? És miért? Van még tétje?
Tényleg ennyire egyenlőtlenek a feltételek, hogy akik elvették az ország lelkét, elüldözték a fiatalokat és a gyűlölet mocsarába, fetrengve tartják lassan a teljes magyarságot, velük kell kesztyűs kézzel bánni egy kampány során? Van még veszteni valónk? Hát persze, hogy van. Magyarország. A hazánkat nem veszíthetjük el, holmi korrupt cézárocskák ámokfutása miatt. De tudomásul kell venni, hogy legyőzhetők és el is fognak bukni nyolcadikán, mert a gyűlölet, amit kínálnak, mint jövőkép - az mára már annyira megkopott, haszontalan és káros "politikai termék", hogy a hazaszeretettel és fiatalság meg emberség féltéssel szemben már nemcsak, hogy nem győzhet, hanem megsemmisítő vereséget fog szenvedni. Észre kéne venni, hogy a korábban, a fejlett nyugatnak tudott gazdasági központ épp manapság hajtja végre a térfélcserét az eddig spirituális központnak ismert kelettel. Egyszerűbben: kína minden pénzt akar és megszerez, a buddhizmus meg a lélek átpártol hozzánk. És jól van ez így.

pupa írta...

Sokáig nem értettem Szabó Dezsőt; éhes gyomorral nem lehet Himnuszt énekelni...
A fékezett habzású polkorrekt duma tetszik, találó ;-)
Köszi a véleményed így névtelenül is!