DÍJÁTADÁS - Pisztráng a Körösben

Lehet ő nem így gondolja, de van egy új barátom; Atyafi. Még nem találkoztam vele, viszont a neten szoktunk pár szót váltani. Érdekes, humoros írásaival sokunknak szerez örömöt, bánatot. 

klikk a nyertes blogra

 

Ezennel neki ítélem a díjat!

„2011 horgászblogja”,

 az,

ATYAFI PECA

(http://atyafipeca.wordpress.com)

  A következő kis bejegyzést neki ajánlva, az ő egyedi stílusát követve írtam…

a díjról

--------------------------------------------------------------------------------------------

PISZTRÁNG A KÖRÖSBEN

Flee komám tartotta a szavát, elvitt egy kellemes kis pecára. Számtalanszor horgásztam már a Körösben, de ilyen száraz őszben még nem. A körösszakáli hídról néztünk elsőként a Szávába. Mert amit láttunk az nem az ismert Körös. Biztos, hogy Gesztenye Guszti változtatta át varázspálcájával, már csak az alant elsuhanó zöld cirkálót vártam. Megijedt gém a sátorfáját szedte, megértem, nem kér belőlünk, jobban jár az ugrai halastavaknál. Nagyvonalúan otthagyta nekünk, a tengernyi ruszlit, amiktől a sekély medret látni se lehetett.

 

Érkezett viszont pár sötét domolykó. Egymást csipegették a gödör legjobb helyéért. Mi a francért nem a gyéren röpködő rovarokért versengtek, nem tudom, de roppant felhúztak.

Letrappoltam a híd alá, és rájuk eresztettem hallégy utánzatomat. Semmi nem történt, bezzeg ha pop art festett műhalacskával kínálgatnám! Visszavágtattam a hídra. Jól van! Nem csesztem el, még mindig ott vannak. Csali csere, nimfára.

A kiszemelt gödröt nem tudtam átfésülni, a szemközti oldalba dobtam inkább. Egy kő előtt pottyant a légy, picit belehúztam, mire csenevész domolykó érkezett. Mint általában a legyesek, készítettem róla egy idétlen fotót, lehet pont ez lesz a milliomodik bot-hal kompozíció, hátha nyerek vele valamit.

Szépen haladtam lefelé, szorgalmasan dobálgatva a bokoraljakat, néha veszedelmes ütést érzek, de hal sehol. Nimfát cserélek, újabb elánnal esek neki a szávaképű Körösnek. Csak nem tudok elszakadni a fikciómtól. Márpedig ez olyan zöld, olyan sebes és annyira tiszta, mint a Szlovén folyó. Még a régi híd vízben maradt csonkjai is a bisztricai szakaszra emlékeztetnek, az agyagos fövenyen szétterülő kagylóhéjak, mint velencei lagúna részlet, nem illik a képbe. Ha találok köztük friss élőt, bizisten spagetti vongolét főzök belőle.

Cseng az a rohadt mobil. Kikapcsolom. Még jó, hogy butatelefonom van, ki tudja ilyenkor mire lenne képes egy „okostelefon”. Bocsánat, okos telephone –én már félek a marketingtől-. Felvehettem volna, Flee volt az, hogy fényképezzem le a csukáját. Milyen jó, hogy, neki okos telefonja van, anélkül ezek a képek nem kerülhetettek volna ide.

Nem tudom, hogy jött rá a folyóvízi csukázás, de már a múltkor is fogott egy szépet. Flee nem rég kezdte a legyezkedést, mégis veteránokat megszégyenítve a bosnyák vizekből ő zsákmányolja a legszebb szivárványos pisztrángokat, övé a kupicai óriáspér, és a legnagyobb hámori sebes pisztráng. Nem kéne engednem horgászni, még a végén felülírja a háromklós körösi domimat.

Újabb domolykóra akadtam egy surranó tövében. Egyik partból a másikba vezettem a kis rézfejűt, mikor elkapta a halacska. Kézben fotó – ez is sláger- és dobáltam tovább. Jött még két hasonszőrű, -tipikus képekkel- utána csend.

Találtam egy tükrös részt, ahol azért húzott rendesen a csontig apadt folyó. Zöld növény sávok közt utaztattam a lárvát. Dobás, dobást követett, már kezdtem unni, mikor egy víz alatti árny kimozdult a zöldből, keresztbe engedte magát a sodráson, majd a felszínnek tartott. Végig követte a nimfát. A pisztrángok szokták ezt. Egy órát biztos elszórakoztam, mire egy szaggató kapást sikerült elérnem.

Balin szirének csábítottak arrébb. Csillogó babahalat kínáltam ajándékba, de ők másra vágytak. A szirénekkel mindig ez a gond. Ez ember a lelkét is odaadja, de ők semmit. Alábbhagyott a lelkesedésük, de én tovább fájdítottam karomat a nehéz tonkin horgászbottal.

Egy hosszanti medertöréshez értem. A folyó közepén álltam, balomon jó másfeles víz, a jobbomon száraz lábbal lehetet gázolni. Hosszan, a behajló fák fedezékébe engedtem sztrimerem, a törés tövében húztam végig, néha megállítva, majd újból gyorsan vontatva. Durva rávágás, megiramodás, nehéz balin, vagy inkább domolykó a zsinóron. Erőltettem egy kicsit, ő pedig megelégelve kivágódik a távolban. Még ilyet! Óvatosabban fárasztom, méterről méterre közelebb a hal. Francba, ez pisztráng! Elbizonytalanodom és mindenféle hülyeséget csinálok, fényképet készítek fárasztás közben. 

A jó kilós sebes pisztráng hamarosan a merítőben. Idétlenkedem a víz közepén, nem akarok vele kigyalogolni, ne törjön szerencsétlen állat. Balkézben fogom, a másikkal exponálok, szájban túl nehéz a tonkinbot, vízbe ejtem, ő megérzi és kiugrik a kezemből, majdnem fényképezőstől kapok utána.

Nem rossz, a botom és a gépem is megvan sértetlen, egyedül a pisztráng lépett meg. Atyafinak könnyebb, a biztonságot adó lélekvesztőjéből?

Száva, Dráva…Atyafi… borongós gondolataim támadnak. Hirtelen magányosnak érezem magam, az árnyékom is hosszúra nőtt, távoli fémes csattogás figyelmeztet a közelgő estére. Nem akarok Mcflyúl járni, ráadásul légyzsírt nemis használok, a szárított taplóval csak felingerelném a polírozó kedvű rézfütyölőst. 

tisztára "Aatyafis" kép

A vízben baktatva értem a hídhoz, a gém is hazatért, Flee még sehol, elő a telefont –csak okosan! Mindjárt indul, de a zúgó szirénjei maradásra késztetik. Azért szirénezek ennyit, mert lányom megnézette velem a Karib tenger kalózai ikszedik részét, kedvem lenne egy időgép segítségével karibi kalóznak állni (inkább, mint az U-boot-ra).

Nem bántam a várakozást, közben elkészítettem az év naplemete fotósorozatát.

Visszaúton csendben vagyunk, gondolkodom a napról, a vízivilágról. Hogyan kerül, pisztráng Körösszakálba?

Csakis a képzeletem útjain, miként a Száva folyik az Alföldön, ahogyan a Rézfaszú Bagoly riogatja horgásztársaim. 

 a pisztrángos kép az Unac folyónál készült, a csukás képek a körösön, Fllee okostelefonjával